Mohamed Szalah rossz hírt kapott Liverpoolból, oda az esélye

Mohamed Szalah
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 20. 09:30
Soha nem fog "csatát" nyerni a Arne Slot vezetőedző ellen. A Liverpool korábbi vezérigazgatója szerint Mohamed Szalah-nak esélye sincs.

A Liverpool korábbi vezérigazgatója, Peter Moore figyelmeztette Mohamed Szalah-t, hogy a klubtulajdonosok nem őt fogják választani Arne Slot vezetőedzővel szemben. Mint ismert, a két fél közötti nézeteltérés azután került a címlapokra Angliában, hogy az egyiptomi játékos a Leeds elleni 3-3-as döntetlen után nyíltan kritizálta a holland szakembert. Ezután az is felmerült, hogy a Brighton elleni összecsapása lehetett Szalah utolsó fellépése a Vörösöknél.

Mohamed Szalah
Fotó: AFP

Mohamed Szalah figyelmeztetést kapott

Peter Moore, aki 2017 és 2020 között – Szalah klubhoz érkezésének idején – volt a Liverpool vezérigazgatója, figyelmeztette a jelenleg az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő sztárt, hogy soha nem fog "csatát" nyerni a Arne Slot ellen. A sportvezető felhívta a figyelmet több szurkolói transzparensre, amelyek közül az egyiken például az áll, hogy "egységben az erő". Ez összefügg a város és a klub hátterével.

Egy másikon olyan edzők láthatók, mint Bill Shankly, Bob Paisley, Jürgen Klopp és most már Arne Slot is. A szurkolók megértik, hogy a klub lényege a menedzser, és a klub olyan nagy, hogy nem érdekes, ki vagy, és mennyire imádnak, nem tudod aláásni a menedzsert – ahogy Szalah próbálja

– idézi a Liverpool Echo Peter Moore szavait.

A szurkolók megértik a futballklub hierarchikus felépítését. Ha Szalah azt hiszi, hogy azért fogják kirúgni a menedzsert, hogy boldognak lássák, akkor ez egy helytelen gondolat

– tette hozzá.

A Liverpool korábbi vezérigazgatója szerint Mohamed Szalahnak le kell ülnie – lehet, hogy ez már meg is történt – Arne Slot vezetőedzővel zárt ajtók mögött, és meg kell beszélniük mindent.

Premier League – nagyon messze a címvédés!

A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

Részletek itt!

 

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.