100 ezer forint egy havi bérlet: Nem akárhol tűnt fel a babájával Buzsik Borka

Szoboszlai Dominik
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 02. 18:50
Készül Buzsik Borka szülés utáni alakja. Szoboszlai Dominik felesége és gyermeke egy pilates stúdióban tűntek fel.

Irigylésre méltó formában van Szoboszlai Dominik felesége. A Liverpool magyar válogatott focistája és Buzsik Borka augusztus elején jelentették be, hogy megszületett a kislányuk. Egy hónappal később az újdonsült édesanya már egy pilates stúdióból jelentkezett be a közösségi oldalára, ahová nem egyedül érkezett, gyermekét is magával vitte.

Szoboszlai Dominik felesége
Készül Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka pilates stúdióban tűnt fel a babájukkal Fotó: Mediaworks

Szoboszlai felesége egyszer már megmutatta a szülés utáni alakját, sőt, azóta a brit bulvársajtó is felfigyelt Borkára, aki nemrég címlapra került Angliában. Visszafogott közszereplőnek jellemezték, mert az Instagramján mindössze 13 bejegyzés található, mégis több mint 84 ezer követője van. Borka nagyon óvja a magánéletét, de most a 24 órán át látható történetébe feltöltött egy képet egy pilates stúdóból, ahová a kislányukat is elvitte.

Szoboszlai Dominik felesége pilates stúdióban tűnt fel

Egy pilates óra 22 angol fontba, azaz 9800 forintba kerül ebben a stúdióban, de a vendégeknek lehetőségük van bérletek megvásárlására is. Egy 10 alkalmas bérlet 200 angol fontba, körülbelül 89 ezer forintba kerül, de 250 angol fontért, azaz 111 ezer forintért egy hónapig korlátlanul lehet pilates órára járni.

A stúdió személyre szabott órákat is tart, ehhez viszont már mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a vendégeknek. Egy ilyen alkalom már 60 angol fontba, közel 27 ezer forintba kerül. Egy 10 alkalmas bérlet pedig 600 font, azaz 268 ezer forint.

Buzsik Borka szülés utáni alakja azonban már most irigylésre méltó, a közösségi oldalára feltöltött fotón ugyanis egy testhez simuló kék sportruhában látható.

@borsonline_aktualis

Buzsik Borka címlapon, botrányos meccs, menetel a Fradi Buzsik Borka címlapra került, félbeszakadt a magyarok meccse, Szoboszlait háromszor is láthatod. Ez a Bors sporthiradója! #bors #fradi #szoboszlai #buzsikborka #futsal #borsonline #liverpool #ftc #botrany

♬ eredeti hang – borsonline_aktualis - borsonline_aktualis

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.