Amíg futott a szekér – legalábbis zömében a hajrában lőtt gólokkal sorjáztak a nehézkes győzelmek –, ünnepelték Arne Slotot az edzői húzásaiért, többek között azért, hogy jobbhátvédként vetette be Szoboszlai Dominikot. A Crystal Palace (1-2 az angol bajnokságban) és a Galatasaray (0-1 a Bajnokok Ligájában) elleni vereségek után fordult a kocka. A holland szakvezető felforgatott csapatösszeállítását bírálják szakértők és kommentelők egyaránt a keddi Galatasaray-Liverpool meccs láttán.
Slot bűne a szemükben, hogy a középpályás Szoboszlait – a döntő 11-est összehozó – jobbhátvédként, a jobbhátvédnek vett Jeremie Frimpongot jobbszélsőként (a kispadra ültetett szupersztár, Mohamed Szalah helyén), a támadó Florian Wirtzet pedig Szoboszlai eredeti középpályás posztján szerepeltette Isztambulban.
– Vajon hányat cserél Slot a szünetben? Vagy tényleg bízik ebben az összeállításban? A döntése, hogy Frimpong helyett Szoboszlai a jobbhátvéd – gyorsabb az ellenfele, kétszer is mögé került és büntetőt harcolt ki róla – írta a BBC-nél dolgozó egykori Chelsea- és Everton-sztár, Pat Nevin már az első félidő után, amelyben Szoboszlai hatból öt párharcot elvesztett Baris Alper Yilmaz ellen, és ötször veszített labdát.
A Pool-edző a szünetben még nem cserélt ugyan, de a 62. percre már ő is látta, hogy át kell szerveznie a csapatát: Conor Bradleyt küldte be jobbhátvédnek és Szoboszlait előrébb tolta a középpályára; a lecserélt Frimpong helyett hadba dobta Szalahot; a középen súlytalan Wirtzet pedig az addigi balszélső, Cody Gakpo helyére küldte előre. Vagyis korrigálta mindhárom meglepő húzását. Ettől még a közösségi oldalakon tömegével kérik számon a kezdőcsapatát illető döntéseit.
„Frimpongnak kéne jobbhátvédként játszania, és Szoboszlainak középpályásként. Ez ilyen egyszerű”;
„Szoboszlai védő, Wirtz középpályás, Frimpong támadó?!”;
„Frimpong a jobbszélső, míg Szoboszlai a jobbhátvéd???”;
„A Liverpoolnak nem kellett Trent Alexander-Arnold, hát élvezzétek Szoboszlait és Frimpongot!”;
„Ez nem működik. Szombaton vissza kell térnünk az alapokhoz, ami tavaly jó volt: Gravenberch, Mac Allister és Szoboszlai a középpályán, Robertson balhátvédként, elöl a szokásos trió” – sorjáznak az ilyen és ezekhez hasonló hozzászólások.
Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.