Arne Slot őszintén beszélt Szoboszlai hibájáról, népharag zúdult Kerkezékre

Szoboszlai Dominik
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 01. 05:45 / FRISSÍTÉS: 2025. október 01. 06:26
A Liverpool vezetőedzője is megszólalt a Galatasaray tizenegyeséről. Szoboszlai Dominik hibája után kapott ki a csapat a BL-ben.

Három nap alatt második meccsét veszítette el a Liverpool. A bajnoki kudarc után ezúttal a BL-ben kapott ki a gárda, a török Galatasaray 1-0-s győzelméhez Szoboszlai Dominik hibája is kellett. Az első félidőben jobbhátvédként játszó magyar labdarúgó a tizenhatoson belül csak könyökléssel tudta megállítani ellenfelét, Victor Osimhen pedig értékesítette a büntetőt. Az esettel kapcsolatban Arne Slot vezetőedző is megszólalt.

Arne Slot sem ment el szó nélkül Szoboszlai Dominik hibája mellett
Arne Slot sem ment el szó nélkül Szoboszlai Dominik hibája mellett Fotó: Liverpool FC

 

Szoboszlai Dominik hibája végzetes volt

A holland tréner úgy vélte, az első félidőben megvoltak a helyzeteik, a második játékrésszel azonban már nem volt elégedett. Slot azt is elmondta, a tizenegyes előtt nem volt akkora veszély, mint amekkora lett belőle.

Nem hibáztatom Dominikot, de az ellenfél érezte az ütést és jókor esett el. Az esetnél a törököknek 20 százalék esélyük volt a büntetőre, ebből lett egy tiszta, 100 százalékig jogos tizenegyesük

- mondta a Galatasaray-Liverpool meccs után Slot Szoboszlai könyökléséről.

Lázadnak a drukkerek

A szakértők mellett a drukkerek is úgy vélik, egyelőre nem váltak be a Liverpool nyári igazolásai. Hugo Ekitiké az egyedüli kivétel, de Florian Wirtz eddig semmit nem mutatott, Alexander Isak is halovány, s Jeremie Frimpong mellett szerintük Kerkez Milos is inkább a cserék közé való. A többség a baloldalon a klub ikonját, Andrew Robertsont szeretné látni.

A Liverpool szombaton a Chelsea ellen idegenben javíthat a bajnokságban. 

Ki lesz a BL-győztes Budapesten?

Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.