Megkezdte a felkészülést a Liverpoolnál Alexander Isak, akit a múlt héten 125 millió fontért szerződtetett a klub. Szoboszlai Dominik és Kerkez új csapattársa láthatóan jókedvűen érkezett meg szerdán reggel a csapat edzőközpontjába, noha a válogatott szünet nem alakult számára túl fényesen: Svédország válogatottja sem Szlovénia, sem Koszovó ellen nem tudott győzni, ráadásul a támadó több halálos fenyegetést is kapott a gyenge szereplést követően. Mindez azonban egyáltalán nem látszott meg rajta: energikusnak, motiváltnak és felszabadultnak tűnt.
Azt egyelőre nem tudni, Arne Slot kezdőként számít-e a Burnley elleni mérkőzésen új „kilencesére”, mivel Isak a nyári sztrájkja miatt teljes egészében kihagyta korábbi klubja, a Newcastle előszezonját. A svéd válogatott szövetségi kapitánya ennek ellenére úgy vélte, hogy a csatár megfelelő állapotban van ahhoz, hogy legalább csereként beálljon Koszovó ellen – amely a mérkőzés nagy részét tíz emberrel játszotta végig. Isak azonban nem tudott új lendületet adni csapatának, így Svédország komoly veszélybe került: könnyen lehet, hogy lemarad a jövő évi világbajnokságról.
A csalódást keltő válogatott szereplés után a svéd szurkolók több játékost, köztük Isakot is éles kritikákkal illettek. Néhányan odáig mentek, hogy halálos fenyegetéseket küldtek a támadónak, ezeket a hírek szerint a svéd hatóságok már vizsgálnak. Több közösségi médiás kommentet is jelentettek a rendőrségnél, és elindult a nyomozás. Egyes feltételezések szerint nem kizárólag svéd szurkolók állhatnak a fenyegetések mögött – felmerült, hogy néhány Newcastle United-drukker is érintett lehet, akik a mai napig neheztelnek Isakra, amiért távozott a klubtól.
A Koszovó elleni vereség után Isak először beszélt újságíróknak a Liverpoolba igazolását kikényszerítő erőfeszítéseiről.
Nem mindenkinek van teljes kép a helyzetről, de erről majd egy másik napon beszélünk. Nem tudok mindent kontrollálni, amit mondanak vagy írnak, de örülök, hogy Liverpool játékos lettem.
Az biztosra vehető, hogy következő hetekben minden szempár Alexander Isakon lesz. Vajon képes lesz gyorsan beilleszkedni a Liverpool gépezetébe, és bizonyítani, hogy megérte a klubrekordot jelentő vételárat?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.