Noha Portugáliát tartotta sokkal esélyesebbnek, Marco Rossi csalódott volt a fociválogatott világbajnoki selejtezői után. Az írek a legvégén egyenlítettek (2-2), Portugália szintén az utolsó percekben szerezte meg a győztes gólt (2-3). Marco Rossi okkal mondhatta, hogy nem volt szerencsénk, az utolsó pillanatokban három pontot hagytunk veszni.
A magyar-olasz szakember nem először jelentette ki, a csapat teljesítményéért ő maga az első számú felelős. Ugyanakkor hozzátette, néha kezd besokallni attól, amit az interneten olvas a szurkolói kommentekben, vagy éppen a bloggerektől. Az olasz szakember éppen ezért elmondta, arra az elhatározásra jutott, hogy törli magát a közösségi oldalakról.
Nem tudom, milyen kommenteket írtak a billentyű mögött ülők, nem is olvasom már a közösségi médiát. Ki is fogom magam törölni. De Írországban nem a saját hibánkból veszítettünk pontokat, ezt ki kell mondani. Azt a két pontot a játékvezető miatt veszítettük el. Nem Jézus Krisztus vagyok, a játékosaim sem azok, a csodákat ő tette kétezer évvel ezelőtt
- mondta Marco Rossi.
Ezzel szemben a meccs másnapján újabb poszt jelent meg a kapitány Facebook- és Istagram-oldalán. Ebben a születésnapi köszöntésekre reagált, valamint a szurkolóknak üzent.
„Köszönöm mindenkinek a születésnapi jókívánságokat. 61 éves lettem – ahogy tegnap a stadionban is 61 ezren álltatok mögöttünk szurkolók. Nagyon szerettelek volna megajándékozni Titeket és a tévé előtt szurkolókat is a három ponttal, de sajnos nem úgy alakult, ahogy reméltem. Ennek ellenére minden elismerés a csapatnak, és ahogy mindig, most is szívből köszönöm a támogatást a fantasztikus szurkolóinknak, akik minden lépésnél velünk vannak. Mostantól pedig teljes koncentráció a következő meccsekre!”
- írta a bejegyzésben a mester, aki a portugálok elleni meccsen ünnepelte 61. születésnapját.
Marco Rossi személyiségéhez évek óta hozzátartozik az olaszos szenvedély, már a Honvédnál is így ismerhettük. Hajlamos magára venni dolgokat, de azt tudnia kell: évtizedek óta nem volt ekkora népszerűségnek örvendő focikapitány Magyarországon. A Magyar Nemzet videójában Lantos Gábor és Simon Zoltán újságírók is arra világították rá, a drukkereknek és a bloggereknek is megvan a joguk a véleményhez. Hozzáteszik azt is, Marco Rossi törölhetné magát a teljes internetről, a kollégák, barátok révén így is eljutnának hozzá a kritikák és a dicshimnuszok is.
A beszélgetésben ugyanakkor az is elhangzott, nem jó, hogy a kapitány egyre többször emlegeti a külső körülményeket, ezzel csak önmagát rombolja le.
A túl szenvedélyesen megfogalmazott külső körülményeket említő mondataival egyre inkább rombolja le szakmai nimbuszát, amibe viszont nem nagyon lehetne belekötni. Bloggerek, riporterek, mindenki véleményalkotó, a sajtószabadság és a vélemény nagyon fontos dolog. Nem azt mondjuk, hogy Marco Rossinak nincs igaza, csak ahányan vagyunk, annyian láthatjuk, értékelhetjük és véleményezhetjük a labdarúgást.
- mondta a beszélgetésben Simon Zoltán, az nb1.hu szerkesztője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.