Michael Schumacher nevét mindenki ismeri. A Forma-1 legendája hét világbajnoki címével jelenleg az autósportok királykategóriájának legjobbja. Ezt pedig mint kiderült, nem csupán a pályán mutatott rendkívüli teljesítményével, hanem az azon kívül folytatott pszichológiai hadviseléseinek segítségével érte el. Tette ezt csapattársaival és más, a bajnoki címért szintén harcban lévő versenyzőkkel is. Nico Rosberg, aki három éven át harcolt Schumacher oldalán a Mercedesben egyszerűen úgy fogalmazott, a klasszis Mr. Elmejáték volt. De úgy néz ki, nem ő az egyetlen F1-es pilóta, aki ilyen trükköt használt céljai eléréséhez.
Damon Hill például kifejezetten utálta a német pszichés trükkjeit, írja a Mirror:
Sajtótájékoztatók során például, amikor engem kérdeztek, mert mondjuk győztem vagy pole-ba kerültem és válaszoltam, ő közben végig beszélt valakivel. Én, amikor más ad interjút csöndben maradok. Simán félresöpört a sajtó előtt és én mindig beleestem a csapdájába. Úgy manipulált ráadásul, hogy közben, a versenyzői eligazítások során még együttműködtünk. De igazából mindig is távolságtartó volt. Nem engedett magához közel senkit és ez az én legnagyobb gyengeségem. Az, ha valaki nem mutat számomra emberi érzelmeket. Rendkívül irritáló volt
- árulta el a brit világbajnok, akinél talán ezen "játék" is közrejátszott abban, hogy végül az 1994-es világbajnokság során egy ponttal alulmaradjon a némettel szemben.
De akadt olyan pilóta is, aki Schumacher csapattársaként tapasztalhatta meg, milyen is az ő pszichológiai hadviselése:
Három éven át ő volt Mr. Elmejáték
- jelentette ki egyszerűen, majd elmesélte, hogy egy monacói időmérő előtt Schumacher azzal játszott, hogy a kvalifikáció előtti amúgy is feszült pillanatokban nem engedte be őt a mosdóba, mondván ő használja azt, pedig közben mint kiderült, csak az óráját nézegette. Végül pedig csak akkor jött onnan ki, amikor már csak 3 perc volt a kezdésig, ami miatt a fiatal német teljesen pánikba esett, hogy nem fog időben végezni a dolgával, mielőtt autóba kell ülnie.
Habár a legtöbb versenyző nem ismeri el, mind játszanak elmejátékot. Ezt pedig nem más közölte a minap, mint Fernando Alonso. A spanyolok kétszeres F1-es világbajnoka ugyanis egy interjú során bevallotta, ő igenis használja a pszichológiai hadviselés erejét:
Habár mindig igyekszünk magunkra és a csapatunkra fókuszálni, de pszichés trükkök igenis vannak. Bizonyos esetekben már a szabadedzések során is megjelennek, amikor mondjuk szándékosan feltartod egy kicsit a másikat, de még a szabályosság határain belül. Vagy, amikor kihajtasz a bokszból és eldöntöd, hogy magad elé engedsz-e másokat, vagy bevágsz eléjük, majd kicsit le is fékezel, hogy megzavard őket a körük előkészítésében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.