A nők egészségi állapota szempontjából kulcsfontosságú a reproduktív ciklus, a csontok egészsége és a szív- és érrendszeri megbetegedések.
A XX. század elején a nyugati világ asszonyai idejük legnagyobb részét házimunkával töltötték. Az olyan ház körüli feladatok, mint például a főzés és a mosogatás, heti 44 órát vettek igénybe. A takarítás, mosás és a gyerekek felügyelete mellet már nagyon kevés idejük maradt kikapcsolódásra. A felsőbb társadalmi osztályok megengedhették maguknak a szolgálók alkalmazását és a háztartás tervezésével, menedzselésével foglalkoztak, míg az alsóbb társadalmi osztályokban a nők a házimunka mellett gyakran gyerekekre vigyáztak, vagy gyárakban dolgoztak.
A 30-as években az elektromos háztartási gépek és a készételek megjelenésével párhuzamosan nőtt a nők aránya a felsőoktatásban, valamint a higiénés ismeretek köre is bővült. E faktoroknak köszönhetően csökkent a gyermekkori halálozás mértéke és a háztartások mérete. A 70-es években egyre több nő kezdett karrierépítésbe, aminek következtében változtak az étkezési szokások és nagyobb hangsúlyt kaptak a házon kívüli étkezések.
Ma az Egyesült Államokban a nők 70%-a dolgozik, és folyamatosan csökken a főzéssel töltött idő. Nincs ez másként hazánkban sem, egy a KSH adatbázisából származó tény szerint például 2000 és 2006 között 26%-kal nőtt a házon kívüli étkezésre fordított kiadások nagysága és ez a szám máig folyamatosan emelkedik. Érzékelhető viszont egy új ellentétes tendencia is, amely az egészséges táplálkozás megvalósítása és az elhízás elleni küzdelem érdekében az otthoni ételkészítésre helyezi a hangsúlyt. A magas zsírtartalommal és fölös kalóriákkal terhelő nassolással szemben ismét igény mutatkozik az egyszerű, tápanyagokban gazdag, friss alapanyagokból készült ételek iránt.
A testkép jelentősége
Testképünket, azt hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, lelki, társadalmi, kulturális és egészségügyi tényezők befolyásolják. Testalkatunk, bőrünk egészsége mellett fontos szerepet játszik a fittség és aktív életmód megőrzésének vágya a kor előrehaladtával is.
A mai "fiatalság kultuszú" társadalomban az öregedés rengeteg módon befolyásolhatja a nők testképét. A testtömeg gyarapodása, a ráncok megjelenése csökkenthetik az önbizalmat. Az öregedés természetes velejárói olyan problémák is, mint az emlékező képesség csökkenése, fogászati problémák, romló látás és hallás, nemi változások, kezdődő csontritkulás, mobilitás csökkenése és a függetlenség fokozatos elvesztése.
A menopauza időszakában pedig az esetlegesen fellépő alvászavarok, szorongás és depresszió még nagyobb stressznek teszi ki a női szervezetet, nem is beszélve a hőhullámokról, amik kényelmetlenségeket okoznak és feszélyezik az érintett nőket.
A legtöbb felnőtt nőnek, testtömegtől és a fizikai igénybevétel mértékétől függően, átlagosan napi 2000-2800 kalóriára van szüksége teste energia- és tápanyagszükségletének kielégítéséhez. Az egészséges testtömeget az élelmiszer bevitel és a fizikai igénybevételhez kötött energia leadás egyensúlyával alakíthatjuk ki.
Kutatások alapján feltételezhető, hogy a zsírszövet elhelyezkedésének a testben komoly egészségügyi következményei vannak felnőtt korban. Az "alma" típusú testalkat esetén a zsír a derékvonal (has) köré raktározódik, körülvéve az olyan belső szerveket is, mint például a szív.
Azörömolyan mentális állapotokat jelöl, amelyet pozitívként, kellemesként tapasztalunk meg.A "körte" típusnál a zsír a csípőn, a tomporon és a combokon, közvetlenül a bőr alatt csoportosul. Az alma-típusú túlsúly ezért nagyobb veszélyt jelent az egészségre, mint a körte-típusú zsírpárna többlet. A dohányzás és alkoholfogyasztás növeli a hasi tájékon felhalmozódó zsír mennyiségét.
A nők testzsír aránya általában magasabb, mint a férfiaké. Míg egy normál testalkatú nőnél a testzsír aránya a testtömeg 25%-a, a férfiak esetében ez csupán 15%.
A menopauza alatt tovább növekedhet a testtömeg, ez azonban inkább az öregedés és a fizikai inaktivitás számlájára írható.
Általában elmondhatjuk, hogy a főzés a nők feladata, akik ezáltal jobban ki vannak téve az ételek kísértésének is. Az étkezések közötti nassolás plusz energiafelvétellel és gyakran a testtömeg gyarapodásával jár. A nők körében nagyobb gyakorisággal tapasztalt táplálkozási zavarok, a koplalási és túlkapási periódusok váltakozása, szintén súlyproblémák kialakulásához vezethet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.