Moore nyilatkozatában így érvelt: "Nőként, anyaként és feleségként vannak bizonyos értékek és fogadalmak, melyeket szentnek tartok. Ennek szellemében döntöttem úgy, hogy továbblépek az életemben.”
Pedig a válás nehéz döntés, ráadásul negatív egészségügyi következményekkel is jár. A 2006-ban a Journal of Marriage and Family szaklapban megjelent egyik tanulmány szerint az elvált középkorú nők esetében 60 százalékkal nagyobb a szív-érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata, mint férjezett kortársaikban. A férfiak esetében viszont a válás nem rontotta a kimenetelt, ez azonban valószínűleg azzal magyarázható, hogy ők már korábban elkezdik kezeltetni szívpanaszaikat.
Az Amerikai Szociológus Társaság 2011-es konferenciáján bemutatott egyik kutatás azt mutatta, hogy a nők a férjhezmenés után hajlamosak az elhízásra, míg a férfiak éppen a válás után szednek fel több kilót.
A boldogtalan házasság azonban nem tesz jót az egészségünknek. A Journal of Health and Social Behavior folyóiratban megjelent egyik 2006-os tanulmány szerint a rossz házasság felgyorsítja az önértékelésen alapuló egészségi állapot romlását az idő múlásával, és ez a negatív hatás idősebb korban még erőteljesebbé válik. Ez részben azzal magyarázható, hogy a feszültség stresszt okoz, ami többek között legyengíti az immunrendszert. Ez a jelenség férfiak és nők esetében egyformán megfigyelhető.
A 2011-es tanulmányból azonban az is kiderült, hogy legyen szó akár házasodásról vagy válásról, általában mindkét nem esetében nő a testsúly a családi állapot változásakor. E mögött valószínűleg az áll, hogy a férfiaknak és a nőknek egyaránt meg kell birkózniuk az ilyenkor jellemző anyagi és érzelmi stresszel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.