
Ahogy a hőmérő higanyszála 0 fok alá zuhan, a téli szettek megkövetelik tőlünk a meleg kiegészítőket is, amelyek hatékonyan védenek a hideg ellen. Fontos azonban, hogy stílusosan variáld őket a harmonikus összhatás érdekében, ezért mutatjuk, hogyan csináld.

A sapkák, a sálak és a kesztyűk talán a ruhatárunk legkevésbé értékelt darabjai, pedig rendkívül praktikusak és képesek feldobni még a legegyszerűbb szettet is. Ennek ellenére a téli divat élén általában a kabátok és a kötött pulcsik állnak, de itt az ideje, hogy megváltoztassuk a praktikus kiegészítőkről alkotott véleményedet, ugyanis a darabok új textúrát és színt vihetnek a megjelenésedbe. Íme tehát 3 nagyszerű kombináció, amivel sokkal stílusosabbnak fogsz tűnni.
Amennyiben igazán divatos akarsz maradni, az egyik legegyszerűbb praktika, ha mindhárom téli kiegészítőből olyat választasz, aminek egységes a színe vagy a mintája. Persze nem baj, ha ezek elütnek a kabátodtól – ahogyan az alábbi képen is láthatod –, hiszen egyből feldobják a megjelenésedet. A fekete kiegészítőkkel például biztosan nem lősz mellé, mivel amellett, hogy nem látszik meg rajtuk a púderfolt, rendkívül divatossá varázsolnak.
Egy másik stratégia szerint párosíts a sapka, a sál és a kesztyű közül két darabot, amelyek ugyanolyan színnel vagy mintával rendelkeznek. A harmadik kiegészítőnél pedig figyelj arra, hogy árnyalatban kiegészítse a másik kettőt, vagy passzoljon a ruhád színéhez. Bár ez a praktika már egy fokkal bonyolultabb, mint az előző, megéri kipróbálnod. Az alábbi képen például a nő egy olyan kockás sálat választott, ami színben is jól illik a téli szettjéhez.
Válassz olyan sapkát, sálat és kesztyűt, ami bár színben vagy mintában eltérő, mégis kitűnően passzol egymáshoz, illetve a szetted többi eleméhez. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a legkomplikáltabb módja a téli kiegészítőid összehangolásának, de hidd el, ebben biztosan nem fogsz csalódni! Nézz csak rá az alábbi képre, ami tökéletes példája annak, hogyan kell profi módon párosítani a téli kiegészítőket.
Az alábbi videóban megismerheted az egyéni stílus és az identitás közötti kapcsolatot:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.