Egy hattyú kergeti őrületbe az angol település lakóit

lakó
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 29. 13:00

Az angliai Northampton város lakói zavarba ejtő problémával küzdenek egy hattyú miatt, amely szeret bekopogni hozzájuk. A háztulajdonosoknak ez komoly kihívás, hiszen a madár képes akár három órán keresztül dörömbölni a csőrével egyetlen ajtón. Ez a jelenség már öt éve tart, ráadásul senki sem tudja, hogy miért viselkedik így az állat – írja a foxnews.com.

"A hattyú már hét-nyolc éve itt él a párjával" – mesélte Stephen Legg, háztulajdonos. "Öt évvel ezelőtt ebben az évszakban a hím hattyú mászkálni kezdett a bejárati ajtóm körül. A csőrével a levélszekrényen csörömpölt, és az üveg előtt állt. Úgy kezdi, hogy megzörgeti a postaládát, majd meglehetősen hangosan lecsapja a csőrével a fémet. Az egész ház visszhangzik olyankor. Nem okoz semmilyen kárt, de rendkívül irritáló. Néha három órán keresztül is ezt csinálja, máskor csak egyszer vagy kétszer kopogtat" – tette hozzá.

Már meg sem lepődnek a lakók, ha kopogtatáskor a hattyút találják a bejárati ajtó előtt Forrás: YouTube.com

A férfi azt mondta, hogy nem eteti a madarat, és továbbra is talány a számára, hogy miért vonzza az ajtaja. Már megpróbált különböző eszközöket telepíteni a hattyú elrettentésére, de nem volt szerencséje. Egyszer sikerült csak neki egy rövid időre megállítania a hattyút azzal, hogy egyszerűen eltakarta az egész ajtaját, de ez a postást is megakadályozta abban, hogy kézbesítse neki a leveleit.

A madár egyetlen háztömb lakásait vette célba. Egy másik helyi lakos, Wendy Howard, aki a háztömb közelében lakik, azt nyilatkozta: "A hattyú az utóbbi időben szinte minden nap ezt csinálja, és még mindig elég vicces ezt látni, amikor elmegyek mellette. De örülök, hogy nem az én házamra esett a választása, mert nagyon zajos".

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.