Elhunyt 91 éves korában Stephen Sondheim zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alakja - közölte a New York Times című amerikai lap.
Nem, hogy esküvő nem lesz, de úgy tűnik a viharos szerelem is kihűlt a neves zeneszerző és kedvese, Erzsó közöt. Az asszony hetekkel ezelőtt azért távozott a közös otthonukból, hogy felújítsa a lakását, és a jelek szerint már nem...
Váratlanul és hirtelen sokat romlott az elmúlt hetekben a nyolcvanéves slágerszerző, énekes egészségi állapota – értesült a Bors. Szerettei nagyon aggódnak Dobos Attiláért.
Hatvanhat éves korában, súlyos betegség után kedden meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész - adta hírül internetes oldalán a kolozsvári Szabadság napilap.
A legendás zeneszerző a 80. születésnapján szerette volna oltár elé vezetni a kedvesét, Erzsót, a Bors információi szerint azonban lefújták a ceremóniát. Az egybekeléssel megvárják a vírus lecsengését.
Egyesek feleségeket szöktettek, míg mások szenvedélyesen hódítottak a kalandok kedvéért. Olyanok is bőven akadnak, akik egyszerűen csak a „rendetlen”lányokhoz vonzódtak. A zeneszerzők között is bőven akadtak Casanovák.
Az ötven feletti korosztály bulizó tömege töltötte meg szombaton kétszer is a kulturális központot. Az S. Nagy István-emlékest olyan népszerű volt, hogy akadt éltes rajongó, aki be akart szökni az előadásra.
Én vagyok a híres egyfejű – ez a dal is feledhetetlenné tette a Csukás István művéből készült bábfilmet. Most folytatódik Süsü története, de valaki kimarad belőle: a zeneszerző, Bergendy István.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.