Vasárnaponként újra zsűriszékben szórakoztat a műsorvezető, akinek mosolya mögött a Bors megtudta: nagy fájdalom lapul. Két évtized után gyermekei nemrég elhagyták a szülői házat, amit nehezen tud feldolgozni.
A rendőrök minden nap minden egyes percében sürögnek forognak, hiszen a világ tele van lenyűgöző bűnözői elmékkel és olyan mesterien kivitelezett bűncselekményekkel, melyek felderítése akár évekig is eltarthat. De mi van akkor,...
Óriási szenzációval indult a TV2-n a Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada című szuperprodukció. Ahogy a csatorna ígérte: nagy durranás lesz. És valóban, Szőke Zoltán volt, akit először lelepleztek.
Ma este lesz A Dal 2020 harmadik, utolsó válogatója, a Duna Televízió és a Duna World csatornáján újabb tíz produkciót láthatnak a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban a nézők.
2020-ban is a Moziverzum hozza el a hazai rajongóknak a filmszakma egyik legrangosabb eseményét, az Oscar-gálát. Az élő közvetítés háziasszonya a tavalyihoz hasonlóan Ördög Nóra lesz. A nemzetközi díjátadót magyar idő szerint...
A tesztoszterontól fortyogó indulatok a Bajnokok és a Kihívók csapatában is jelen vannak, hiszen Novák Zalán és Mórádi Zsolt sem ismer tréfát a megmérettetéseken. De vajon mit gondolnak egymásról?
Romantikából az új évben sem lesz hiány, hiszen az Izaura TV januárban is érzelmekkel, intrikával és drámával gazdagított kínálattal várja a sorozatok rabjait. Országos premierként debütál Az idő sodrásában című török újdonság,...
Már nem kell sokat várniuk azoknak, akik rajongtak az intrikus luxusfeleségekért. A Bors megtudta, hogy ebben a televíziós évadban visszatérnek. Polgár Tünde nagyon várja a forgatást, szerinte számtalan drámai szál maradt elvarratlanul.
Sosem múló csodálattal és ezzel párhuzamosan zsigeri gyűlölettel emlékszik a világ a Dallas sorozat bájos Pamelájára, azaz Victoria Principalra, aki kilenc évad után kiszállt a sorozatból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.