Várkonyi Andreára alig egy évvel Bochkor Gáborral való szakítása után talált rá a szerelem, pedig Andi sokáig úgy érezte, hogy egyedül fogja leélni az életét. Jó barátnője, Doszpot Evelin fülében ma is élesen csengenek Andi szavai: őt már soha senki nem fogja szeretni. A két barátnő a Life TV Női titkok Várkonyi Andinál című műsorában beszélgetett erről, s kiderült, mire Zsidró megérkezett, Várkonyi már teljesen elkeseredett. Aztán jött egy pillanat, amikor ez hirtelen megváltozott.
– Novemberben, a szülinapom környékén volt. Most boldogság, öröm, romantika és rózsacsokrok vannak. Tomi nagyon odafigyelős, de még szokatlan, kicsit furcsa – vallotta be Várkonyi, aki azt is elárulta, Zsidró hogyan vallott neki először szerelmet.
– Írt egy üzenetet, hogy „143”, mire én kérdeztem tőle, hogy és az mi – magyarázta a tévés, aki az internet keresőjében találta meg a megoldást.
– Kiderült, az amerikai szlengben ez azt jelenti, hogy szeretlek. Az I Love You kódja – mondta a műsorvezető, aki az első randevújukat is felidézte.
– Az első alkalommal, amikor találkoztunk, rohadt hideg volt, és nagy okosan kitaláltuk, hogy sétálni megyünk. Ő előrelátó módon egy termosszal érkezett, amit a dzsekije zsebébe dugott. Rumos-almás forró ital volt benne, ugyanis tudta, hogy szeretem a rumot. Több órán át beszélgettünk, és egyáltalán nem feszengett, nagyon természetes volt minden. Megállás nélkül dumáltunk. Ő borzasztóan jókedvű, kihozta belőlem a természetes oldalamat – árulta el a televíziós.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.