AktuálisElképesztő dologra gerjedt terhessége alatt az asszony Döbbenetes étrendet alakított ki magának egy brit nő, mialatt várandós volt gyermekeivel. Az asszony arra vágyott, hogy homokot és szivacsot habzsoljon.
CelebElvált Cowell terhes barátnője Az X-Faktor atyja, Simon Cowell megnyugodhat, ugyanis születendő gyermekének anyja, Lauren Silverman immár hivatalosan is elvált a férjétől. Az ítész azonban nem akar még oltár elé állni.
AktuálisHihetetlen, hogy megszülte gyerekét az anorexiás Egészséges kislánynak adott életet a 21 éves Holly Griffiths, aki még nyolc hónapos terhesen mindössze ötven kilót nyomott. Az anyuka azóta már kicsit többet eszik, sőt, már az édességeket is elkezdte megszeretni.
CelebÚjra gyermeket vár a sztármodell Kétgyermekes anyuka lesz Tiszttartó Johannából, az egykor a nemzetközi kifutókat is meghódító modellből, akit ezúttal nem a Dior, a Versace képviseletében, hanem a Maxisun együttes Don’t stop it című klipjében láthatunk viszont. A dal...
AktuálisMegrázó vallomás: ötször esett teherbe saját apjától Aziza Kibibi évtizedeken keresztül édesapja terrorjában élt. Az amerikai lány nyolcéves volt, mikor apja először megerőszakolta, ezt követően pedig a bántalmazások mindennaposakká váltak. A nő öt alkalommal esett teherbe agresszív apjától.
CelebKatie Price magzata veszélyben van Az állapotos modellt éjszaka kórházba szállították, miután megrepedt a magzatburok. Lehet hogy hamarosan megszületik a kisbaba, pedig csak tíz hét múlva kellene.
CelebHázat ad gyermeke anyjának Cowell Simon Cowell nem hagyja magára születendő gyermeke anyját, Lauren Silvermant, neki ajándékozza az egyik, több mint kétmilliárd forintot érő Beverly Hills-i házát.
CelebMilliárdokat ér az X-Faktor-guru szerelemgyereke Simon Cowell, az X-Faktor atyja évente több mint egymilliárd forint tartásdíjat fog fizetni születendő gyermeke anyjának.