Ne várd tőlük, hogy leüljetek és megbeszéljétek a miérteket! Ezektől a csillagjegyektől alighanem csak egy SMS-t kapsz: mindennek vége köztünk.
Nincs is annál ridegebb, mint amikor valakivel üzenetben szakítanak: mindegy, hogy az SMS vagy épp pár sor a Messengeren, a személyesség hiánya és a szakítás egyoldalúsága az egészet kegyetlenné és távolivá teszi. Nos, vannak, akiket horoszkópjuk is arra késztet, hogy így tegyenek, amikor véget ér a szerelem. Ez persze nem jelenti feltétlen azt, hogy direkt plusz fájdalmat akarnak okozni: sok esetben inkább a saját sérüléseiket szeretnék csökkenteni vagy épp egy kínos helyzetet elkerülni. Ez persze a végeredményen nem változtat: ezek a csillagjegyek bizony nem szépen szakítanak. Most eláruljuk, kikről is van szó.
Kos
E Mars uralta, tűz elemű jegy a hevességéről, az impulzív természetéről híres. Ez jellemzi a szerelemben is, és bizony ez uralja őt akkor is, amikor szakít. Lehet, hogy el sem tervezi: csak végzi a napi rutinját, amikor egyszer megvilágosodik, és rájön, hogy ez a kapcsolat számára többé nem működik. Nem vár, nem gondol át semmit, hanem cselekszik: azonnal megírja (immár csak volt) partnerének, hogy mindennek vége köztük. Ráadásul ugyancsak hatcias természetük miatt jól tudják: mindkét félnek jobb, ha nem személyesen szakítanak.
Rák
Míg a Kost impulzív személyisége, addig a Rákot az érzelmei akadályozzák meg abban, hogy személyesen szakítson. Az érzéseket felkavaró Hold uralkodik rajta, így abban a pillanatban, hogy rájön, véget kell vetnie egy kapcsolatnak, máris megszállja a bűntudat. Épp ezért túl nehéz, túl fájdalmas lenne számára a partnere szemébe nézni. Ő az, aki begubózik otthon, ír egy hosszú, mindenre kiterjedő üzenetet, nagy valószínűséggel egy emailt, úgy zárja le a kapcsolatot. Igyekszik távol tartani magát a drámától. Tudja: az mindenkinek csak még fájdalmasabb lenne.
Vízöntő
E jegy szülöttei az élet minden területén a maguk feje után mennek: kívülállók, különcök, akik másképp gondolkodnak. Aligha meglepő, hogy a párkapcsolataikat (és így a szakításaikat) is másképp kezelik, mint a nagy többség. Tőlük nem fogod hallani az unásig ismert "beszélnünk kell" szavakat: egyszerűen elmondják, ami a szívüket nyomja (alighanem írásban), és ezzel lezártnak tekintik az ügyet – és a kapcsolatot. Ők azok, akik ugyan nagyra értékelik az életükben jelen lévőket, ugyanakkor az elengedéssel sincs gondjuk: könnyedén meg tudnak szakítani bárkivel bármilyen kapcsolatot.