AktuálisDöbbenet: arra ébredt a kómából, hogy terhes Semmire nem emlékszik az elmúlt három évből az a fiatal brit nő, aki hónapokon keresztül kómában volt. Mikor felébredt, akkor tudta meg, három hónapos terhes. Az asszony még azt sem tudja, ki a gyermek apja.
CelebLánya született az 55 éves Alec Baldwinnak Tegnap hozta világra a középkorú színész fiatal felesége első közös gyermeküket. A híresség Twitteren közölte az örömhírt a világgal.
AktuálisDöbbenet Kecskeméten: kölyköt szült a hím majom Öt hím majom mellett nem számítottak szaporulatra a Kecskeméti Vadaskert kapucinuscsapatában, augusztus 20-án mégis kölyköt szült az egyik állat. A Debrecenből kapott majmok egyikének ugyanis „benézték” a nemét.
AktuálisEltűnt testvérek: gyermeket szült Lászlónak a 13 éves lány? Napi rendszerességgel járt a Szabó családhoz Laskai László, mígnem a 13 éves nagylány, Szandi pocakja gömbölyödni kezdett. A tini júliusban egy kislánynak adott életet, majd húgával és Lászlóval együtt nyoma veszett.
AktuálisIjesztő jelenség: szaporodnak az óriásbébik Újabban szinte minden hétre jut olyan hír, amely arról szól, hogy a világban valahol megint rekordsúlyú baba született. Az orvosok a nők egészségéért aggódnak az aggasztó trend miatt.
AktuálisMegdöbbentő élmény érte a Tescóban vásárló anyukát Csak leszaladt bevásárolni a két gyerekével a 25 éves, terhes anyuka, de haza már három gyerekkel ment. A szupermarketben ugyanis beindult a szülés, a vártnál két héttel korábban.
AktuálisSokk a szülésnél: két fejet látott az újszülött babán (18+) Mintha egy horrorfilm kelt volna életre - így emlékezett vissza kisfia születésére egy fiatal anyuka, aki az első pillanatban azt hitte, kétfejű gyereket hozott világra. A baba megdöbbentő rendellenességgel született.
AktuálisHihetetlen, hogy megszülte gyerekét az anorexiás Egészséges kislánynak adott életet a 21 éves Holly Griffiths, aki még nyolc hónapos terhesen mindössze ötven kilót nyomott. Az anyuka azóta már kicsit többet eszik, sőt, már az édességeket is elkezdte megszeretni.
AktuálisAz ifjú apa tragédiája: meghalt neje a szülés után Heather Nichols egy héttel azután halt meg, hogy életet adott első gyermeküknek. Az asszonyt húsevő baktérium támadta meg, és nem sikerült leküzdenie. A helyiek gyűjtést szerveztek a gyászoló apának.