Eltűnt testvérek: gyermeket szült Lászlónak a 13 éves lány?

szülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 24. 08:15
Napi rendszerességgel járt a Szabó családhoz Laskai László, mígnem a 13 éves nagylány, Szandi pocakja gömbölyödni kezdett. A tini júliusban egy kislánynak adott életet, majd húgával és Lászlóval együtt nyoma veszett.
GJ

Megrontás miatt adott ki elfogatóparancsot a Dorogi Rendőrkapitányság a 33 éves Laskai László ellen, a férfi szökésben van, nagy erőkkel keresik. A rendőrség nem nyilatkozik az ügy részleteiről, ám a Bors a férfi lakóhelyén, a Komárom-Esztergom megyei Piliscséven fényt derített a megdöbbentő történet körülményeire.

Kámforrá vált testvérek

Nyolc napja keresik eltűntként az ugyancsak piliscsévi illetőségű testvérpárt, a 14 éves Szabó Alexandrát és 11 éves húgát, Angelikát.  – Egyértelmû, hogy a lányok Laskaival léptek olajra. Laci a férjem barátja volt, napi rendszerességgel járt hozzánk – mondta lapunknak Mária, a tinik édesanyja. – Február környékén arra lettem figyelmes, hogy Alexandra pocakja gömbölyödik. Elmentünk az orvoshoz, kiderült, hogy a kislányom négy és fél hónapos terhes.

Addig mindig leszorította a hasát a farmerjával, sajnos nem vettem korábban észre a terhességét. Már nem vetethette el a gyereket, július 17-én adott életet a kislányának. Szandi lemondott a babáról, nem vállalhatja a felnevelését, hiszen még maga is gyerek. A picit örökbe fogják adni, a további sorsáról mi sem tudhatunk.

Fedezte kedvesét

Mária egyik cigiről gyújt a másikra, azt mondja: az elmúlt napokban nyugtatókon él. Csak kisfia, a 6 éves Patrik tartja benne a lelket. Az öcsike is hazavárja nővéreit, eddig egy szobában aludt velük, szeretné, ha mihamarabb hazamennének és újra magához ölelhetné őket. – Úgy gondolom, hogy Szandi szerelmes lehet Laciba. Amikor a gyerek születése után a rendőrség kihallgatta a lányom, egy másik férfit nevezett meg apaként.

Az a férfi most börtönben ül egy másik ügy miatt, őszintén szólva nem hinném, hogy ő lenne a gyerek apja. Szandi valószínűleg csak fedezni akarta Lacit. A DNS-vizsgálatok még nem készültek el, de csodálkoznék, ha mást mutatnának – vélekedik az aggódó anyuka. Az asszony egyébként biztos benne, hogy a lányainak nem esett bajuk. Arról értesítették, hogy két napja Tatabánya környékén látták őket Laskai társaságában. És a nekik küldött SMS-eket is elolvassák, igaz, nem válaszolnak rájuk.

Papírokkal bizonyítana

Racsné Galambos Gréta, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Borssal közölte: megrontás megalapozott gyanúja miatt adtak ki elfogatóparancsot Laskai László ellen. Hivatalosan külön ügyként kezelik a lányok eltűnését, ezt közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. A rendőrség nem nyilatkozik arról, hogy Laskai volt-e már büntetve, de lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy a férfi korábban ült már börtönben.

Laskai mindazonáltal már márciusban tagadta, hogy övé lenne Alexandra kislánya. A Facebookon ezt írja egy bejegyzésében: „Már mondtam, hogy nekem nem lehet gyerekem és ha kell, minden házba becsöngetek és megmutatom a papírt”. Egy másik bejegyzésében pedig meg is nevezi, hogy szerinte ki nemzette Szandi kislányát: „Sajnos nekem nem lehet gyerekem, sajnos a K. volt”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.