Aktuális

Három házon osztozik nejével Matolcsy

Bors

Létrehozva: 2016.09.12.

Forrás: MTI

A 61 éves Matolcsy György több mint harmincévi házasság után válik feleségétől, Gyöngyitől. A jegybankelnök néhány hónapja egy korábbi kollégájával, Vajda Zitával kötötte össze életét.

A békés elválás mellett ilyenkor a vagyonelosztás a legfontosabb, de a procedúra vélhetően egyiküket sem vágja földhöz. Matolcsynak és balatonakarattyai polgármester nejének lényegében nincs közös tulajdona. Matolcsynak legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint egyetlen ingatlan van a saját nevén, egy 1422 négyzetméteres telken álló 150 négyzetméteres családi ház Balatonakarattyán, még a nagyapja építette.

A házaspár eddig Budapesten lakott egy 117 négyzetméteres ikerházban, ám ez Matolcsy Gyöngyi nevén van. Szintén ő a tulajdonosa egy 720 négyzetméteres dunaharaszti építési teleknek. Ha másként nem állapodnak meg, ezt a három ingatlant osztják szét. De nem szorulnának rá: jegybankelnökként Matolcsy havi bruttó 2,3 millió forintot kap, és havi 299 ezres polgármesteri fizetése mellett Gyöngyi 24 millió forintnyi államkötvény tulaja is.

Épp a nyáron alapított Akarattyán új céget. Matolcsy és Vajda már több éve ismerik egymást. Még nemzetgazdasági miniszterként ismerhette meg 2013-ban, amikor a 32 éves hölgy odakerült. Vajda Zita az MNB-be is követte a férfit. Matolcsy párja 2016 májusáig Matolcsy nemzetközi titkáraként dolgozott, és vett fel havi nettó 1,1 millió forint fizetést. Ráadásul az egyik jegybanki alapítvány kuratóriumi tagja, és egy olyan cég igazgatósági tagja, amelyet az alapítvány hozott létre.

Ez újabb havi 555 ezerrel növelte meg jegybanki fizetését. Vajdáról tudható még, hogy jógaoktató, 2012-ben pedig  újabb képzésen vett részt, melyet sikerrel teljesített. Minderről blogot is vezetett. A jegybank annyit fűzött Matolcsyék válásához, hogy az a házaspár magánügye.        

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715060713
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715060713
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715060713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715060713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715060713
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?