Karácsonyra sokan vásárolnak vagy fogadnak örökbe élő állatot. Azonban a legtöbb alkalommal az emberekben csak későn tudatosul, hogy az állatot nem csak pár hétre, hanem – jó esetben – legalább 15 évre választják társul.
Egybefolyt a karácsonyuk a hétköznapokkal, és rövidesen mindez a szilveszterben csúcsosodhat ki. Alekosz a Borsnak elárulta, mi mindennel lepte meg a szeretteit és hogy telt az ünnepük, aminek egyébként se eleje, se vége.
Korda György élete regénybe illő, a karácsonyai is kalandosak voltak. Idén a csöndes hálaadás jellemezte az ünnepét: köszönetet mondott visszaszerzett egészségéért.
Huszonöt éve minden karácsonykor elbűvöl minket a Reszkessetek, betörők! Kevinje. A Daily Mail kiderítette, mi történt azóta Culkinnal és a többi szereplővel.
Salt Lake City sosem felejti el a hősies tűzoltókat, akik megmentették a karácsony reggel pórul járt Mikulás életét. A nagy ijedtség után együtt fotózkodtak és ünnepeltek.
Úgy tűnik, egyeseknek semmi sem szent. Nick Gordon, Bobbi Kristina volt pasija a twitteren a lánnyal közös fotójával kívánt – kettejük nevében – boldog karácsonyt. Kristina július 26-a óta halott…
Önnek a karácsony sem szent, akkor sem tud meglenni a napi betevő pornója nélkül? Vagy idén kivételesen nem hozta tűzbe, hogy az otthon felejtett Kevin szívatja a betörőket? Izgalmasabbra vágyik, mint a <em>Napfivér, Holdnővér</em>? Akkor...
Szerettük volna azokat a gyerekeket megajándékozni, akik a Tűzoltó utcai Gyerekklinikán töltik a szentestét. Kiderült, hogy olyan szerencse történt az intézményben, amire hosszú évek óta nem volt példa. Csupán tíz gyerek volt bent, mindenki...
A jelek szerint valódi, boldog, konfliktus nélküli karácsonyt ünnepelt Németh Kristóf, aki hosszú évek után talált szerelemre Adler Judit személyében, az első karácsonyukkor azonban a színész kisfiának édesanyját is leültette a családi asztalhoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.