CelebUdvaros Dorottya megbékélt az idő múlásával – interjú Hatvanöt évesen is szexi táncot lejt a Nemzeti Színház előadásában, mindent elkövet, hogy fitt maradjon, de nem vív szélmalomharcot az idővel Udvaros Dorottya.
CelebZsurzs Kati: Ha újra kezdhetném, nem lennék színész Huszonévesen az Abigélben szerette meg egy ország, hatvan felett pedig sorra nyeri a nemzetközi díjakat. Ő vagy a film, amiben játszik. Édesanyja Kossuth-díjas rendező volt, a lányai mégis teljesen más pályát választottak.
CelebHarsányi Levente: A párok 90 százaléka megcsalja egymást - interjú A műsorvezető családi élete harmonikusnak mondható, pedig két esztendeje nem is él együtt egykori kedvesével, akivel 11 évig voltak egy pár. Két külön otthonban élnek mégis szinte együtt, de hogy lehet ez?
AktuálisTokmac: mindenki tudja, mit jelent a derbi Davide Lanzafame távozása után Tokmac Nguen kapta meg a Fradiban a 10-es mezt. Nem vallott szégyent, és nem akar az Újpest ellen sem.
SportMolnár Zoltán exfőigazgató: Ámulatba ejtett az új Puskás Stadion Molnár Zoltán, aki volt a MOB-főtitkára is, 27 éven keresztül dolgozott a Népstadion és Intézményeinél 10 évig főigazgatóként. Alig várja, hogy megnyíljon az új Puskás.
CelebVarga Miklós: Sokszor újra kellett terveznem az életemet - interjú Jó ügy mellé állt Varga Miklós. A 62 éves rockzenész, színművész tehetséges iskolások mentorává vált, miközben saját gyermekeinek is egyengeti a karrierjét. Az Európa című dal, s megannyi sláger énekese több mint negyven éve...
SportNagy László, az Újpest legendája: Nincs hiányérzetem - interjú Talán, ha tíz első osztályú mérkőzést játszott az Újpesti Dózsában, mi több, nem is volt biztos helye a focicsapatban, mégis bekerült az olimpiai válogatottba. Mondhatni, jó időben volt jó helyen, így Nagy László előbb lett olimpiai...
CelebCicciolina 68 évesen újra az igazit keresi - interjú A korábbi pornókirálynő, Cicciolina, azaz Husika éjszakai műsorral térne vissza a magyar médiába, miközben nyolc számjegyű összegekért kelnek el a festményei Olaszországban.
AktuálisTóth Gabi: Egy kincsnek élem meg, hogy babát várok, és így is hívom őt Leendő kislányáról vallott a csinos énekesnő.