AktuálisAutóbalesetben meghalt egy 15 éves Biriben Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri főutcáján hétfő kora reggel, a balesetben ketten meghaltak - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
AktuálisMár most nagyon kemény a jövő harcosa - videóval A hároméves kisfiú nem ismeri a viccet, ha nunchuckut adnak a kezébe. Úgy bánik a fegyverrel, mint egy nagymester.
AktuálisLetartóztatták a brutálisan felhizlalt kisfiú szüleit Kiskorú veszélyeztetése miatt őrizetbe vettek két szülőt Nagy-Britanniában. A bűnük az volt, hogy hagyták, hogy 11 éves fiuk 95 kilósra hízzon.
AktuálisKínai elnök akar lenni az ácsi kisfiú Még nincs hétéves az ácsi Mörk Patrik Larion, mégis sikerrel végig küzdötte magát a hazai Spartan Race-en, amit a világ egyik legkeményebb akadályversenyének tartanak.
CelebAz ének iskolája: felnőtt férfi nyomozott a 13 éves Kira után Amióta először feltűnt a tévében, több száz szerelmes levelet kapott Tóth Kiara. Akadt azonban egy hódoló, aki nem elégedett meg az írott szóval, kitartóan várakozott a lány háza előtt.
AktuálisLezuhant egy szikláról egy gyerek Sóskútnál Súlyos sérüléseket szenvedett egy hatéves fiú, aki egy szikláról esett le. 15 métert zuhant, több csontja eltört.
CelebNem akar szülni a popsztárnak a felesége Justin Timberlake nagymamája nekiment az unokája feleségének. Szerinte Jessica Biel nem akar szülni az énekesnek.
CelebMinogue 46 évesen szülni akar Mielőtt gyereket vállal, még új párt is kell találnia az ausztrál énekesnőnek, aki lassan ötven lesz.
AktuálisÜnneplés miatt halt meg a négyéves Egy amerikai kislány egy nagyszabású szülinapi zsúron volt majdnem 100 egybegyűlttel együtt, ám az ünneplés végül tragédiába torkollott. Sinaia Moore ugyanis amíg az ünnepeltet köszöntötték, belefulladt a ház medencéjébe.
AktuálisOrvosi mulasztás miatt halt meg az egyéves Alíz? Három orvost pereltek be annak az egyéves kislánynak a szülei, aki azt követően hunyt el, hogy egy budapesti kórházba került. A szülők szerint a doktorok hibáztak.