A négygyermekes családapa, Mark Wahlberg 2 fiú mellett, egy 3 és egy 9 éves lány büszke apukája. A színész lányai nagyban megváltoztatták a világszemléletét.
Iskola után, szinte minden egyes nap bemennek a kórházba Cipő ikerlányai. Petra és Réka sokat beszélnek édesapjukhoz, és remélik, hogy sikerül felébreszteni a kómában fekvő énekest.
Közzétették az utolsó felvételt, amely Reeva Steenkampról készült: Oscar Pistorius barátnője mosolyogva hajtott be kocsijával a házba, ahonnan aztán nem távozhatott élve…
Már jóval azelőtt is, hogy gyermeket várnánk, elgondolkodunk rajta, vajon milyen juttatásokban lesz részünk a baba mellett. A rövidítések könnyen összezavarhatnak. Lássuk, melyik mit takar pontosan.
A rendőrség előtt is vitába keveredett VV Éva és Tibor. A zsaruk a lány megveréséről kérdezték ki a feleket, akik még arra is másként emlékeznek, volt-e köztük intim kapcsolat.
Európa jelenlegi vezetői közül messze Orbán Viktor teljesítette túl a nemzeti minimumot, már ami a gyermekek számát jelenti. Ám a világon sem sokan érnek Orbán nyomába. Összeállításunkban számba vettük a világ vezetőit, ki hány gyermeket nevel.
A kisfiú tavaly októberben született, súlya 368 gramm volt, és pusztán 26 centiméter. Szülei azt hitték, sose jön el az a pillanat, hogy a szobájában ébredjen fel a fiuk.
Összesen több mint 24 600 gyermeket fogadtak örökbe tavaly Kínában, közülük 3 ezer fölött volt azoknak a száma, akik a határon túl találtak nevelőszülőkre.
Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata egyre komolyabbra fordul, a műsorvezető bemutatta a lányt a nagyszüleinek, akikhez hosszú évek óta minden vasárnap elmegy ebédelni. Az énekesnőt Bence gyerekkori fotóival szórakoztatták, Adél végignevette...
Első válogatott szereplését ünnepelte tegnap Fülöp Bence. A Honvéd 21 éves vízilabdázója csak azt sajnálja, hogy tizenegy éve elhunyt, egykor szintén pólós édesapja, Péter nem érhette meg ezt a napot.
A nyugat.hu úgy tudja, féltékenység állhat annak a családi tragédiának a hátterében, amelyben az apa késsel kivégezte két kisgyerekét, és felgyújtotta a házat.
A földöntúli tanok egyre több embert érdekelnek hazánkban, és persze a sztárokat sem hagyják hidegen. E heti sorozatunkban harmadikként Ábel Anita spirituális oldalát mutatjuk be.
Folyamatosan zaklatja édesanyját egy kisvárdai férfi, annak ellenére, hogy az asszony már korábban távoltartási végzést kért 39 éves férfi ellen. Hiába zárta be az ajtót, a fia bemászott a kerítésen és pénzt követelt nyugdíjas nőtől.
A legszűkebb körben gyászolja családja Kézdy Györgyöt. Fiát, Márkot sokkolta édesapja halála, a hozzátartozók sem értik, hogy a színész miért dobta el magától az életét. A színművészt kezelő kórház továbbra is szűkszavú.
A magyarok húsz százaléka rendelkezik csak megtakarítással. Elég egy betört ablak, egy elromló wc-tartály, vagy egy meghibásodó gázkonvektor ahhoz, hogy idő előtt elfogyjon a fizetés.
Váradi Benedeknek volt kitől ellesnie a kosarazás csínját-bínját, hiszen előbb a szülei, majd a bátyja tanította. A testvére azért lett az edzője, mert egy súlyos sérülés kettétörte a karrierjét.
Bár a vasárnapi Super Bowlon megjelent, régóta nagyon beteg a legendás bokszoló, Muhammad Ali. Családja szerint nem haldoklik, de az örökségért máris megindult a harc.
Nagy családja van a szegedi Bodor Jutkának és Jánosnak, noha csak két csemetéjük született. Összesen húsz gyereket neveltek fel, kilenc ma is velük él, de már unokájuk is van. Ha Jutka madártejet főz, tizennyolc liter egy családi adag.
Két nem túl bizalomgerjesztő fértfit kért meg egy apuka a KFC-nél, hogy több tiszteletet mutassanak az őket kiszolgáló személyzettel szemben, ezért meglakolt. A kopaszok késsel megszúrták terhes felesége és kisfia előtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.