Gyilkos drog: szülők és lányuk őrizetben

terjesztő
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 16. 09:00
A Székesfehérváron őrizetbe vett „kis halak” után három újabb gyanúsítottra csaptak le a nyomozók. A rendőrség szerint ezúttal a gyilkos partidrog fővárosi terjesztőinek kezén kattant a bilincs.

A középkorú szülők és 20 éves lányuk valószínűleg üzletszerűen foglalkoztak kábítószerrel. A főváros XXI. kerületében lévő lakásukon fektették a földre a
44 éves P. Zoltánt, 39 éves feleségét, valamint a lányukat, P. Krisztinát.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya közölte: a gyanú szerint a családtagok a terjesztői annak a vegyületnek, amelyből halála előtt a 18 éves székesfehérvári és a 28 éves csákvári férfi is fogyaszthatott.

A rendőrségi rajtaütés­kor a házaspár és lányuk éppen a mellékhelyiségben próbált megszabadulni az „anyagtól”. A házkutatás során a kábítószergyanús anyagon kívül több, kábítószer-terjesztéshez használt eszközt is lefoglaltak.

Egyelőre nem le­het tudni, hogy a most elfogott családnak köze lehet-e a Budapesten ugyancsak kábítószer miatt kórházba szállított fiatal lány halálához. A rendőrség folytatja a nyomozást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.