AktuálisSzívszorító üzenetet kaptak halott kislányuktól Titkos levelet írt családjának halála előtt egy brit lány. A rákos gyerek ebben a rejtett üzenetben vallott érzéseiről betegségével kapcsolatban. Mikor a szülők megtalálták az írást, könnyekben törtek ki.
AktuálisVisszatért gyerekeihez a csecsemőgyilkos anya Az Angliában letelepedett ghánai nővér szó szerint halálra etette gyermekét, de a bíróság szerint maradhat az országban, és visszamehetett családjához, mert ehhez alapvető emberi jogai vannak. Komoly felháborodás egy igen kényes ügy miatt.
CelebLányával tanul festeni Keleti Andrea Saját képeivel dekorálja otthonát Keleti Andrea. A táncosnő a gyerekeivel közösen szokott festeni, sőt tehetséges lányával együtt még fejleszti is kreatív készségét.
CelebPikali és Rékasi már családként él együtt Igazolta őket az idő: Rékasi Károly és Pikali Gerda a Bors információi szerint közös lakást bérelt. A tágas budai otthonba három fiúval és a négylábúakkal költöztek. Rékasi szerint az életet érdekessé kell tenni.
AktuálisÉlete sokkját élte át a család 400 méter magasban A chicagói Willis toronyban 2009 óta élhetik át a semmiben lebegés érzését a látogatók: több mint négyszáz méter magasan ugyanis négy törhetetlen üvegből készült doboz nyúlik ki a mélység fölé, melybe lépve a látogatók úgy érezhetik,...
Aktuális360 ezret keresnek naponta azzal, hogy szépek Az egész család olyan gyönyörű, hogy meg tudnak élni belőle. Apa egyébként focizik, anya modellkedik, a gyerekek pedig kiskoruk óta dolgoznak, mert mint mondtuk: gyönyörűek. A pénz nem elherdálják, a gyerekeik gondtalanabb jövője érdekében...
AktuálisForrasztópákával kínozta bezárt gyerekeit Tíz éven át ki se tehették a lábukat a házból a gyerekek, akiket apjuk rabszolgaként tartott. Ahogy a felesége sem.