CelebMűtétje miatt fogyott Faragó András Jó formában van az Operett művésze, aki sztár a konyhában is és ezt meg is mutatta a Színházak Éjszakáján. A színészt nemrég operálták, de már jól van.
Test és lélekTallós Rita: Nincs mit szégyellni a betegségen Ő az a színésznő, aki büszkén, sorstársainak példát mutatva felvállalta, ahogy megküzdött a mellrákkal. A műtét, a kemoterápia már csak rossz emlék, most tele van tervekkel, vágyakkal. Tallós Ritát arról faggattuk, miként élte meg...
CelebTóth Vera megszenvedi Gabi magas hangjait Három hét után sem javult az állapota, és már maga is alig hiszi, hogy képes énekelni ma este a Sztárban sztár színpadán. Tóth Vera csillapíthatatlanul köhög, s azt hitte, sikerül meggyógyítani önmagát – most azonban orvosi segítségre szorul.
AktuálisTragédia: rejtélyes betegség gyilkolja lassan 4 éves kislányt Azzal a szörnyű tudattal kell együtt élnie egy brit házaspárnak, hogy négyesztendős gyermeküknek maximum két éve van hátra. A kislány betegsége annyira ritka, hogy az orvosoknak még nevük sincsen rá.
AktuálisHorror szülők: azt sem vették észre, hogy kisfiuk megvakult „Túl elfoglaltak voltunk” – mondta a bíróságon az a brit házaspár, akik annyira elhanyagolták kisfiukat, hogy a gyerek nemcsak elvesztette a látását, de szülei észre sem vették, hogy vak. A pár két év börtönt kapott.
VéleményVélemény: Hattyúdal Czeizel Endrét mindig nagyra becsültem – tévésorozataiból rengeteget okultam –, most mégis zavarban vagyok. Ahogy a tegnapi sajtótájékoztatóján megjelent újságírók is. A
AktuálisSzívszorító dolgot tettek szülei a beteg magzatért Egy fiatal pár gyermekük születése előtt összeállították a kicsi speciális bakancslistáját. Az orvosok ugyanis nem sok jóval kecsegtetnek: egy rendellenesség miatt a gyermeknek sajnos rövid élete lesz.
AktuálisNagy bejelentésre készül a rákos Czeizel Endre Egy orvosi stáb dolgozik rajta, hogy a kemoterápiával kezelt genetikust megfelelő állapotba hozzák egy pénteki sajtótájékoztatóra.
AktuálisEgy nappal házasságuk után halt meg a férje Karen McIntosh-nak és Michael Jamesnek négy év boldog szerelem adatott, amelyből csak egy nap volt az, amit házasságban tölthettek.