Három néző mentette meg a Veszprém ralin súlyos balesetet szenvedett pilóta, Neukirchner András és navigátora, Párdi Kata életét. Utóbbit a hatalmas lángokkal égő autó ablakán keresztül húzták ki.
<p>A gép egyébként is életveszélyes volt, ráadásul még őrizetlenül is hagyta az apa - most vádat emeltek ellene. A hároméves gyermek lábát térd felett amputálni kellett, két hónapig kórházban kezelték.</p>
Elismerte a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken tartott tárgyalásán a Dózsa György úti balesetben megvádolt M. Richárd, hogy a két ember halálával végződő ütközés előtt gyorsított járművével.
Huszonegy évnyi balesetmentes vezetés után most halálos tömegszerencsétlenség okozásával vádolják L.-né V. Krisztinát. A bécsi adventi vásárról hazatérő buszban öt ember vesztette életét Mezőkeresztes közelében.
<p>Barátságuk mélységét jellemzi, hogy a Kossuth-díjas színésznő komódjában lapul Peller Károly gatyája. De még ő sem zavarhatja Marikát a balesete után.</p>
Szakadékba zuhant egy minibusz az észak-indiai Dzsammu és Kasmír államban, a balesetben legalább 31-en meghaltak, heten megsérültek - közölték helyi hatósági források hétfőn.
Életveszélyes másodfokú égési sérüléseket szenvedett az a 2 éves kisfiú, akit áram rázott meg egy palkonyai panzióban. Zalán tenyere és karja akkor égett össze, amikor a panzió kertjében megfogott egy szabadon hagyott 230 voltos vezetéket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.