Figyelmetlen átsorolással buktatta fel egy várandós asszony kocsiját egy kamionsofőr az M2-esen. A férfi ezután nézte egy darabig a kocsit, majd szó nélkül elhajtott. Terve nem jött össze, fél órán belül elfogták.
Sokkoló baleset áldozata lett egy 60 éves virágárus asszony: egy kocsi a saját boltjában, a pult mögött gázolta halálra, mikor bedöntötte a bolt falát, és a tehetetlen asszonyt a támpillérnek szorította.
A vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése és ittas járművezetés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a hajóját ittasan vezetve, annak árbócával a balatonfüredi vízisípálya drótkötelébe szorult.
Hulla részegen gázolt el egy 24 éves nőt egy sofőr, azonban segítségnyújtás helyett az áldozatát hátrahagyta, majd az egész mocskos tettét az egyik barátjára fogta, akit le is tartóztattak helyette. Mégsem úszta meg: most 9 évre lecsukták.
Épp egy parkban tekert az amerikai biciklis, amikor a bokrok mögül váratlanul kiugrott elé egy őz. A férfi fejkamerája az elejétől a végéig felvette a nem mindennapi balesetet.
A 20. emelet tisztogatása közben szakadt le két munkás alatt a lift egy manhattani irodaháznál. A munkások csak a gyors reakciójuknak, és a hosszú évek tapasztalatának köszönhetik, hogy még most is élnek.
Nagyot fordult a kalapácshintából kizuhant fiatalember élete. Három éve még szinte biztosra vették a halálát, ma pedig már a párjával él Máthé Krisztofer, aki a minap meg is kérte szerelme kezét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.