<p>Tavaly egy kisvárosnyi gyerek eltűnését jelentették a rendőrségnek - hívta fel a figyelmet az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódó <a href="http://ezerlampasejszakaja.hu/">Ezer Lámpás Éjszakája</a> programot szervező cég az MTI-hez...
Mikler Rolandnak már csak a finomhangolás van hátra, aztán minden idegszálával a meccsre, azaz a kézilabda-BL négyes döntőjére koncentrál veszprémi csapattársaival és a szurkolókkal.
Barátnőitől tudta meg B. Edina, hogy gyermeke apja már más nőt szeret. Az asszony nevelte a kislányt otthon, míg Norbert már más asszonnyal élt. Szombaton vetette ki magát lakásából Dominikával.
Az internet legfelkavaróbb magyar bugyraiba volt alkalma betekintenie a Borsnak. Egy nyilvános fórumon saját kutyájukat kínálják fel emberek beteges vágyak kiélésére.
A fénysorompó tilos jelzése ellenére a vonat elé hajtott a 23 éves D. Dániel Dabason. Családja szerint a fiú mindig figyelmesen vezetett. A mozdonyvezető úgy látta, a fején lévő kapucni akadályozta a látásban.
Hihetetlen! Somló Tamás, akinek aggasztó egészségi állapota miatt jártányi ereje sincs, képes volt összeszedni magát, több száz kilométert autózni, és egy fergeteges koncertet lenyomni – fogyatékos kisgyerekek kedvéért…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.