Az új eljárásnak köszönhetően többé nem lesz szükség a közvetlenül a szemgolyóba adott injekcióra ahhoz, hogy gyógyszert juttassanak a szem hátsó felébe. Az újonnan kifejlesztett eszköz valójában egy rugalmas, hajlékony tapasz, amit egy kontaktlencséhez hasonlóan a szemlencsére lehet tapasztani. A vékony hártya egy évig marad a páciens szemén, ahol egyenletesen, a kívánt dózisban és teljesesen fájdalommentesen adagolja a gyógyszert a szembe. A hártya felületén olyan apró mikrotüskék sorakoznak, amik méretük miatt egyáltalán nem okoznak fájdalmat a páciensnek.
A gumiszerű tapaszt úgy alakították ki, hogy tökéletesen illeszkedjen az emberi szemgolyó formájához, és a tüskéket is úgy lehet egyénre szabni, hogy mindig a kívánt területen fejtsék ki a hatásukat, és ami a legfontosabb, a tapasz használata egyáltalán nem korlátozza a páciens látását.
„A tapasz használata sokkal hatékonyabbá tehetné a cukorbetegségből származó különböző szembetegségek, illetve az öregedés miatt gyakran fellépő makuláris degeneráció kezelését” - mondta Dr. Heather Sheardown, a McMaster Egyetem vegyészmérnök professzora, a kutatás vezetője. „Ezeknek a szembetegségeknek a kezelésére léteznek már hatásos gyógyszerek, ezért nagyon fontos, hogy a szembe juttatás módszerét is fejlesszük. Korai felismeréssel és hatékony kezeléssel meg lehet akadályozni a betegség továbbfejlődését.”
A kutatók egyelőre még csak tehenek szemén végezték el a kísérleteket, a következő lépésben már embereken fogják tesztelni az új segédeszközt. Az eszköz fejlesztésének részleteit a Journal of Biomaterials Applications című tudományos szakfolyóirat online kiadásában publikálták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.