Beszédjavítás felsőfokon

A beszédhibák gyakoribbak és többfélék, mint azt az átlagember gondolja, észleli, mert ezek a zavarok nem mindig tűnnek fel azonnal.

A beszéd az ember csodálatos adománya, kiváltsága. Természetesnek vesszük, hogy beszélünk egymással, olykor észre sem vesszük: bizony hibák, zökkenők is előfordulnak beszédünkben. Még talán neheztelnének is egyesek, ha erre figyelmeztetnék őket. Pedig a jókor, időben elhangzó figyelmeztetés nem hiábavaló.

Szakemberek naponta szembesülnek vele, hogy milyen sok a beszédhibás, pösze, orrhangzós, hadaró, dadogó, makogó közöttünk. Amikor a kisgyerek első szavait próbálgatja formálni, gyakran mondjuk: "milyen aranyosan selypít". Némelyik szülő az évek múlásával is úgy gondolja, hogy jól áll a gyereknek a pöszeség. Amikor óvodába kerül, kezd zavaró lenni a hibás beszéd, és ha iskolakezdésre nem javul, akkor bizony kezdődnek a bajok.

A beszédhibák gyakoribbak és többfélék, mint azt az átlagember gondolja, észleli, mert ezek a zavarok nem mindig tűnnek fel azonnal.

Egy beszédszűrés alkalmával viszont kiderülnek, és - ha nem kezelik - egyre súlyosabb következményekkel járnak. Igaz, azt szoktuk mondani, hogy a beszédhiba nem fáj, ennek következtében sokan nem is veszik komolyan, holott ha elkerülhetők, megszüntethetők, minél hamarabb el kell kezdeni szakember segítségével a beszédjavítást - hangsúlyozza Lajos Péter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karának tanszékvezető tanára.

A leggyakoribb gyermekkori beszédhiba a pöszeség, amely kezelés nélkül akár tanulási nehézséget is okoz, ezért fontos a terápiája iskolakezdés előtt. A beszédfolyamatossági hibák, a már említett dadogás, hadarás, ha végigkísérnek valakit egy életen át, nagymértékben gátolják a társadalmi integrációt is.

A beszédhibák gyakori elődfordulása - szakemberek szerint - összefügg a képi világ felé fordulással, azzal, hogy nagymértékben gyengült a gyerekek szókincse. Ma nem divat otthon mondókákat, rigmusokat ismételgetni a kisgyerekkel, a mesemondás, versolvasás sem általános családi program, hiszen a felmérések szerint mindössze hét perc jut naponta a gyerekre a dolgozó szülők körében.

De a gyerekek egymással sem beszélnek sokat, mint ahogy az iskolában sem. Inkább a számítógép előtt töltik az időt. Megdöbbentő felmérés, miszerint egy gimnáziumi tanuló hetenként mindössze hat percet beszél a tanórákon. Ilyen körülmények között nem is gazdagodhat, nem is bővülhet a szókincsük. Pedig a gyerek, főként kicsi korban "issza" a környezetében elhangzó szavakat, és hétéves korára akár nyolc-tízezer szót is megismerhet.

Akinek gazdag a szókincse, az sokkal fogékonyabb a világ megismerésére, és választékosabban képes kifejezni gondolatait is. A tanintézetek gyakori módszerváltozásai sem tettek jót, sem a beszédnek, sem pedig az írás és olvasás tanulásának. Az elhanyagolt szótagolás, a képi olvasás, a beszéd- és értelemgyakorlatok eltörlése, a kevés verbális megnyilvánulási lehetőség beszéd-, valamint írás- és olvasási zavarokban mutatkozik meg. Pedig egyik híres olvasáskutatónk szerint: "az olvasás, az írás, a beszéd, a gondolkodás egymás szinonimái. Az olvasás belső párbeszéd is."

Ez így van, és egyre több gyereknek van szüksége logopédus segítségére a 3-18 éves korosztályban. A logopédus, aki a beszédállapot felmérésétől a beszédhibák felfedezésén át kijavításukig munkálkodik, ma keresett szakember - erősíti meg Lajos Péter. Keresett, hiszen óvodában, iskolában, fogyatékosok intézményeiben, valamint felnőttek körében is egyre több munkájuk akad, egyre nagyobb igény van irántuk.