Celeb

Várkonyi Andrea okosabb, mint a szexi Sharon Stone

Bors

Létrehozva: 2017.12.27.

Orvos, hamarosan diplomás pszichológus, nemrég pedig tanár lett Várkonyi Andrea. A volt híradósnak szenvedélye a tanulás, angolul, franciául és spanyolul is remekül beszél. A műsorvezető nem csak gyönyörű, most már papírja is van arról, hogy igazán okos. Nem is kicsit! Talán még ő sem számított arra, hogy jóval átlag feletti az intelligenciája.

– A televíziós munkám mellett nemrég elkezdtem tanítani. A Szegedi Tudományegyetem jogi karán önismereti és kommunikációs kurzust tartok. Eközben a szakdolgozatomra készülök, ha minden jól megy, fél év múlva kezemben tarthatom a diplomámat – mesélte Andrea. De még ennél is különlegesebb, amit megtudott önmagáról.

– A műsoromban szóba került az intelligenciateszt, és az egyik vendégem, aki pszichológusként volt jelen, adás után adott egy hivatalos tesztet, hogy töltsem ki kíváncsiságból. Otthon, tévé, gyerek, és a napi teendők közepette töltögettem. A pszichológus azt mondta, hogy mivel ezen a teszten a maximális eredményt értem el, szerinte menjek el a hivatalos MENSA-tesztre is, mert az magasabbat tud mérni. Ez a napokban történt, és nagyon büszke vagyok az eredményre: Mensa HungarIQa-tag lettem. Az intelligenciateszt eredménye szerint az emberiség legintelligensebb egy százalékába tartozom. Nem rossz érzés Sharon Stone-nal egy klubba tartozni! – nevette el magát Andrea. A jelenlegi számítások szerint Andrea eredménye 135+ lett. E fölött már nem tudnak pontos értéket mérni a jelenlegi számításokkal. Mikor Sharon Stone-nak mérték az IQ-ját, akkor még másfajta mérést használtak, ez alapján Várkonyi Andreának is 150–160-as lett volna az eredménye.

A munka és a tanulás mellett neki is a legfontosabb a család. Ahogy elmondta, náluk a karácsony még igazi csoda, mert a Jézuska hozza az ajándékokat. Szenteste Bochkor Gáborral ők látták vendégül a nagyszülőket.

– A fát természetesen idén is a Jézuska hozta és díszítette fel. Nóri már alszik, amikor a Jézuska éjszakába nyúlóan dolgozik, de reggel, amikor felébred, már a lépcső tetejéről elé tárul a karácsonyfa teljes pompában. Néha próbáljuk neki mondani Gáborral, hogy a Jézuskának rengeteg a dolga, és segíthetnénk neki azzal, hogy mi magunk díszítjük fel a fát, de egyelőre nem jártunk sikerrel, így Jézuska segítségére az idén sem számítottunk. A főszakács nálunk Gábor, én dolgozom a keze alá. A bejgli és a knédli az én feladatom, utóbbit jól bevált recept alapján kenyérsütőgépben készítettem – mesélte a Borsnak Andrea, aki az ünnepek alatt megenged magának egy kis szusszanást, de év elején ismét beleveti magát a tanulásba.

Összetartják az okos embereket

A Mensa egy nemzetközi egyesület, amelyet 1946-ban alapítottak Angliában. Magyarországi szervezete a Mensa HungarlQa. Céljuk, hogy összefogják a magas intelligenciájú embereket. A tagságnak egyetlen kritériuma van: az emberek két százalékára jellemző intelligenciaszint elérése. Az átlagos IQ-nak a 91 és 100 közötti hányadost tekinthetjük, az ennél magasabb már átlagon felüli. 130 fölötti IQ-val rendelkeznek a kutatók és a tudósok, 140 fölött pedig már géniuszokról beszélünk. Sharon Stone is abba a bizonyos egy százalékba tartozik, a 153-as IQ-jával. Sokak szerint már abnormálisan magas az intelligenciaszintje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144127_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ennyi volt, börtönbe mennek a korrupt boncmesterek, akiket temetkezési vállalkozók vesztegettek meg + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”