Celeb

Soltész Rezső: A göndör haj is hozzájárult a sikeremhez

Bors

Létrehozva: 2021.09.19.

Soltész Rezső úgy érzi, teljesítette a küldetését, amiben az ikonikus frizurája is a segítségére volt. Nyugdíjba vonulásról azonban szó sincs, az emberek szeretete feltölti energiával.

Forrás: Bors-archív

Már 50 éve van a pályán, és néha úgy érzi, elszállt felette az idő. Azonban a rajongók ezt másként gondolják.

Bármilyen rendezvényen lépek fel, a Szóljon hangosan az ének! című dalomat mindenki ismeri és lelkesen énekli velem – mesélte Soltész Rezső. – Így volt ez azon az Iványi Gábor vezetette Oltalom Karitatív Egyesület által szervezett fellépésen is, amin a napokban szerepeltem, és ami egy ingyenkonyha létrehozását volt hivatott támogatni. Szükségem volt erre a dalra ahhoz, hogy a közönség ma is elfogadjon. Valószínűleg a sors akarta úgy, hogy énekes legyek. A feleségem mondása volt, hogy ezt dobta a gép. Vannak dolgok, amiket az ember ösztönösen csinál, én is így álltam a zenéléshez. Az édesanyám génjeit örököltem, aki szeretett szavalni és szerepelni, de végül alárendelte magát a családnak. 

Elképesztő sármos volt göndör hajjal. 

Ez a frizura engem nagyon nép­­szerűvé tett, amit akkor örömmel vállaltam. Komoly szakmai mélyponton vol­tam, és egy fodrász barátom javaslatára változtattam meg a hajviseletem. Utólag visszanézve tényleg jól néztem ki. Óriási volt a kisugárzásom, és ez most is átjön a régebbi felvételeket nézve. A göndör hajból aztán kiöregedtem, de a sárm nem csak ezen múlik. Az ember lelke kiül az arcára. Nagy ajándéka az életnek, hogy a hangom szinte nem változik. Még mindig ab­ban a hangnemben énekelem a dalokat, mint 50 évvel ez­előtt. 

Szívproblémái mi­att azonban tavaly vissza kellett vennie az addig diktált tem­póból.

– Havi 6-8 alkalommal állok a színpadra. Ennél többre nem is vállalkoznék. Most már nem hajtom túl magam. De ha érkezik egy telefon és hívnak valahova énekelni, persze boldogan me­gyek. Olyan vagyok, mint az a bizonyos harci mén, amelyik ha meghallja a trombitaszót, azonnal elindul.

A 76. születésnapjára egy tízalkalmas főzőtanfolyamot kapott a csa­ládjától.

– A kurzus végén főznöm kell nekik, ez valamikor az ősz folyamán meg fog történni. Nagyon jókat tanulok, és tényleg szeretem csinálni. Van, hogy az ember olyan helyzetbe kerül, hogy kénytelen önmagáról gondoskodni. Az élettől sajnos azt kaptam, hogy nem tudtunk együtt megöregedni a feleségemmel. Bele kellett nyugodjak. A fellépések tartják bennem a lelket. Magamnak is az van kitűzve az ajtó fölé, hogy Szóljon hangosan az ének! Ezek persze még egy fiatal Soltész Rezső gondolatai voltak, most itt van helyette a Nézd az élet jó oldalát! című dalom, aminek szintén az a célja, hogy jókedvre derítsen mindenkit, beleértve magamat is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók