Celeb

Megcsappantak a bevételei, drasztikus döntésre szánta el magát Varga Viktor

Bors

Létrehozva: 2021.03.01.

Varga Viktort is megviseli anyagilag a koronavírus-járvány, ezért döntenie kellett.

Forrás: Life TV

Drasztikus döntést hozott Varga Viktor! Az énekes a LifeTV-n látható Bréking című műsorban elárulta: 

felmondta az albérletét, ugyanis anyagilag nem engedhette már meg magának, hogy a lakhatására ilyen magas összeget költsön.

A probléma forrása ezúttal is a koronavírus-járvány volt, hiszen Viktor rengeteg bevételtől elesett a koncertek hiányában. Azt azonban kiemelte, hogy az évek alatt felhalmozott annyi pénzt, hogy megélhetését biztosítani tudja.

– Egyszer-kétszer kell egy-egy fájdalmas döntést hoznunk, amikor nincs pénzünk.

Annyi pénzem mindig lesz, hogy a megélhetésemet biztosítsam, csak most a nagyon drága albérlet fölösleges volt. Egyébként megvettem a saját házamat, és most azt építgetem, de arra is ugye pénz kéne. Úgyhogy most mindent próbálok félretenni, ami beesik

– árulta el az énekes, aki még több érdekességről is beszámol hétfő este a LifeTV-n!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132075_auto_resized.jpg
origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713240017
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713240017
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van egy jó és egy rossz hírünk az autósoknak: melyikkel kezdjük?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Mv5xfZk2vL2ZYnf23NMJNAQ_AZTj6sKidW_d_ONj-V8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0ZWU1NzEzYTVlYzRiMzM5ZDVmOTNhYmI0NTliY2Uw.jpg
Konfliktus

Házasság első látásra: újabb balhé tört ki Petra és Andris között