Celeb

Kisfia elvesztése után új életet kezd L.L. Junior

Bors

Létrehozva: 2020.03.24.

Nagy döntést hozott meg L.L. Junior kisfia, Dávidka elvesztése után: új életet akar kezdeni a tragédia után – írja a Blikk.

– Törökbálinton vásároltunk egy házat, amibe a feleségemmel azonnal beleszerettünk. Persze, a beköltözés nem olyan egyszerű, hiszen év elején kezdtük el a felújítást, sok falat kivertek, az összes csempét és járólapot felszedték, szóval elég drámai volt a helyzet, de azóta szépen haladnak a munkások – mesélte a lapnak a zenész. 

– Sok volt ez a tavalyi év... Annyi rossz dolog, tragédia történt, hogy egysze­rűen azt éreztem, el akarok bújni a világ elől. Próbáltam erős maradni, dolgoztam, koncerteztem, tartottam a kapcsolatot a barátaimmal, de éreztem, hogy egy kis elvonulásra van szükségem. Valami újra vágytam, új környezetre. A régi lakás sok olyan dologra emlékeztetett, amit nem akartam. A költözés terápia számomra. Új év, új ház, új élet, erre van szükségem – folytatta.

Junior azt is elárulta, hogy nagy meglepetés lesz Lacika új szobája:

– Laci imádja a szuperhősöket, a meséket, ezért olyan szobát rendezünk be, amelyben ezeket a figurákat láthatja. Minden mást Kingával együtt terveztünk meg és találtunk ki, nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen szép házunk lesz. Ráadásul a környéket is imádjuk, nagyon csendes, barátságos, már a közeli éttermeket is felfedeztük – részletezte az énekes.

Szerencsések voltak, a külföldről rendelt építőanyagok az utolsó pillanatban megérkeztek, így az építkezés folyamatosan zajlik.

– Még a határzár előtt meghozták a spanyolországi és lengyelországi dolgokat, viszont amit Olaszországból vártunk volna, inkább lemondtuk. A munkások így is tudnak dolgozni – nyilatkozta Junior a lapnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084218_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült a szörnyű titok, Szabó Tímea feltüzelt csapata könyörtelenül lesújtott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...