Életre szóló élményekkel, igaz barátságokat kötve érkeztek haza Dominikáról az Exatlon Hungary versenyzői. Bajnokok és Kihívók hosszú hónapokon keresztül éltek elzárva a világtól, a családtól, szeretteiktől, a napi hírektől úgy, hogy csak a csapattársakkal, a stábbal találkoztak.
Ráadásul mindenki ugyanazért a célért küzdött nap, mint nap, nyolcezer kilométerre a valós életüktől. Családként éltek együtt a játékosok, ami miután hazaértek, egyik pillanatra a másikra megszűnt. Így nem csoda, hogy azóta is folyamatosan tartják a kapcsolatot, és napi szinten találkoznak. Jósa Dani szerint nagyon nehéz a dominikai kaland után visszatérni a valóságba.
Az biztos, én még mindig nem tértem vissza a valós életbe, még a játék hevében vagyok
– mondta a Borsnak a BMX magyar bajnok.
– Az Exatlon idejére a versenyzőknek megszűnik az addigi napi életritmus, és egy teljesen más rutin veszi kezdetét. Ott csak a játék van, a napi küzdelmek, az együttélés a csapattársakkal, a forgatás, a hatalmas adrenalin, érzések, érzelmek, felejthetetlen élmények. De ezt hiába próbálom meg elmagyarázni valakinek, aki ezt nem éli át, nem lehet. Nagyon furcsa, még a saját sportágamra, a BMX-re sem tudok egyelőre úgy nézni, mint előtte.
A népszerű világutazó amióta véget ért a verseny, megjárta Kaliforniát is, de már újra itthon van. Nem telik el úgy nap, hogy ne találkozna valamelyik csapattársával.
Tényleg nem csak ígéret volt, a verseny után is tartjuk a kapcsolatot, megyünk fagyizni, voltunk SUP-ozni, mindig van valami közös program
– folytatta.
– De nem csak a Bajnokokkal találkozunk, hanem a Kihívókkal is szoktunk, most hétvégén például a Városligetben együtt néztük az EB meccset, utána hajnalig buliztunk, óriási volt! Most még nem tudom elképzelni milyen lesz majd, ha visszarázódnak a dolgok, mert én még mindig úgy vagyok, akár holnap visszamennék Dominikára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.