Celeb

Két-három gyermeket is terveznek: Exkluzív képek az Exatlon sztárjának lagzijáról

D. G.

Létrehozva: 2021.06.09.

Egyik nagy kalandból a másikba kerül Imreh Balázs. Az Exatlon Hungary népszerű bajnoka épp csak megérkezett Dominikáról, máris oltár elé állt szerelmével, Adrival. S bár a koronavírus világjárvány miatt az eredeti elképzeléseket újra kellett gondolni, végül minden úgy sikerült, ahogy Balázsék megálmodták.  

Forrás: TV2

Négy évvel ezelőtt a VOLT fesztiválon egy ismerőse mutatta be Imreh Balázsnak a most már nevét viselő Orosz Adriennt. Az amerikai kupagyőztes teqball játékosnak onnantól véletlenül mindig a szépséges leányzó felé akadt dolga, udvarolni kezdett.

Szerelmük azóta sok megpróbáltatást kibírt, erősebb már nem is lehetne. Hétvégén oltár elé is álltak, pedig voltak pillanatok, amikor egyikőjük sem hitte, hogy idén lesz esküvő.

Már az eljegyzésünk is kalandosra sikerült, az esküvőszervezés pedig igazi hullámvasút volt

– mesélte nevetve a Borsnak az ifjú férj.

– A lánykérésre a mesés Plitvicei-tavaknál, egy csónakban került sor, Adri mit sem tudott a terveimről. Dugdostam a kirándulás alatt a gyűrűket rejtő dobozt, és amikor odaértünk az egyik vízeséshez, letérdeltem elé. A csónakból, gondoltam, nincs menekülési lehetőség, csak igent mondhat. Nagy volt az öröm, olyannyira, hogy majdnem belefordultunk a tóba. De az igazi kihívás még csak ezek után kezdődött, az esküvő megszervezése feladta a leckét.

Füstbe ment tervek

Balázsék kétszáz fős menyegzőt terveztek, mindkettőjüknek nagy családja és még nagyobb baráti köre van. De közbejött a koronavírus-járvány, és ha ez még nem lett volna elég, a teqballos meghívást kapott az Exatlonba.

Onnantól tényleg Adrira maradt minden, ő ennek ellenére is támogatott a dominikai kalandban

– folytatta.

Kettő vagy három gyermeket terveznek

Ez a négy hónapos távollét nem ártott, sőt, még jobban megerősítette a kapcsolatunkat, alig vártam, hogy elvegyem. Az esküvő eredeti időpontja többször változott, attól függően mikor lesz meg az ötmillió beoltott, egyszer le is fújtuk, de végül így is tökéletesre sikeredett, mindenki boldog volt. A családalapítás is napirenden van nálunk, lett egy közös ausztrál juhászkutyánk, és készen állunk a gyermekáldásra. Már csak abban kell megállapodnunk, hogy kettő, vagy három gyermekünk legyen, de ez már csak részletkérdés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt