Celeb

Árpa Attila: Nem tartom magam jó pasinak – interjú

Bors

2021. október 31. vasárnap 08:00

A legtöbben félreismerik. Kemény, macsó férfinak tartják, pedig a TV2-s Dancing with the Stars műsorban elsírta magát. Az sem igaz, hogy el van ájulva a külsejétől. Köszöni a bókot, de nem gondolja magát jóképűnek. De akkor milyen valójában?

Milyen a tánchoz való viszonya?

Korábban nem igazán volt semmilyen kapcsolatom vele. A szüleim ugyan néptáncoltak amikor nagyon kicsi voltam, de körülbelül ennyi. Eddig bármelyik produkcióban vagy filmben, amiben szerepeltem és táncolni kellett, az három lépésnél nem volt több és valószínűleg azt sem csináltam túl jól, csak ügyesen vágták meg. Viszont akárhányszor meglátok valakit, aki szépen táncol, végignézem és csodálom. Olyan ez, mint amikor a hattyú felemelkedik és elkezd repülni. Ezerszer láttuk, de újra és újra megnézzük, mert magával ragadó látvány. 

Mégis belevágott.

Az embernek vannak vágyai, például hogy de jó lenne tudni táncolni. Úgy éreztem, nekem soha nem fog menni, mert nem erre van predesztinálva a testem, nem ilyen a mozgáskultúrám. Ez a felkérés viszont nem arról szól, ki tudja jobban csinálni, hanem ki képes jobban megtanulni, ráadásul úgy, hogy azt egy ország végigkíséri. Emellett kicsit a fegyelemről is szól. Mert ha csak úgy elmegyek táncórákat venni, akkor amikor éppen ráérek, megteszem, amikor meg nem, vagy nincs hozzá kedvem, nem megyek. Itt viszont nincs mese, végig kell csinálni az egész folyamatot. Már nagyon sok mindent elsajátítottam. Persze nem annyit, hogy komolyan tudjam űzni, de legalább nyomokban felfedezhető bennem. 

A tánc komoly fizikai igénybevételt jelent. Bírja energiával?

A felkérés után aránylag gyorsan belecsaptunk a próbákba, és ezek önmagában elég időigényesek meg fárasztóak is. Hiába írtam be a kockás füzetembe, hogy próba után edzés, meg egy kis futás, elméletben jónak tűnt, de nem kivitelezhető.

Sokan fenegyereknek tartják, aztán a műsorban elsírta magát.

Aki követte a pályafutásomat, láthatta, hogy van egy ilyen része is a személyiségemnek. Az, ami sokszor a kirakatba kerül, elég messze van a valóságtól. Ennél lényegesen összetettebb ember vagyok, de a közegtől is függ, melyik oldalamat mutatom. Valaki csak azt rakja össze rólam magában, hogy Árpa Attila magas, nagy az orra, mély a hangja, amerikai focizik, motorozik és macsó. A Bagossy Brothers Petőfi-díjas Visszajövök című klipjét is én alkottam, és abból egyértelműen kiderül, hogy érzelmes vagyok.

A lánya, Amira megnézi az apukáját a tévében?

Igen, de 14 évesen jelenleg más dolgok érdeklik. A tánc kapcsán még nem fogalmazott meg kritikát, de ha valamit csinálok, kimondja, mit gondol róla. 

Árpa Attila milyen apa?

Ezt Amirától kéne megkérdezni. Ebben az évben lett kollégista, tehát minden, amit eddig az apaságról gondoltam, újra fogalmazódik bennem. A műsor miatt most csak hétvégén találkozom vele, ha egyáltalán sikerül. Sajnos most nem az apaság van előtérben, ezért is várom már nagyon a karácsonyi szünetet. 

Jó pasinak tartja magát?

Soha nem tartottam magam annak, de amikor nagyon sok ember mondja neked, előbb-utóbb elhiszed. Ha kapok bókokat, nyilván örülök. Azt gondolom, a filmszakmában néha segített a megjelenésem, hogy szerephez jussak, mert épp ilyen karakter kellett. Egyébként meg baromira nem a külső az, ami az én értékrendem alapján az első helyen áll. A Czukor Show című film kedvéért 10 kilót híztam, hogy egy pocakos, oldalra fésült hajú producer legyen belőlem. A karizma és a sárm egyáltalán nem függ össze azzal, valaki hogy néz ki. Ismerek szép nőket és férfiakat, akiknek olyan szinten nulla a karizmájuk, hogy két perc alatt meg lehet unni őket, és tudok mutatni olyat, aki elsőre nem egy szép ember, de amikor látod, mennyi szenvedély van benne, egyre szebbnek látod. Utóbbi sokkal izgalmasabb, mint az előbbi. 

Zavarja az öregedés?

Megtanultam az évek során, hogy teljesen felesleges az ilyen dolgokkal foglalkozni. Amin nem tudsz változtatni, arra ne stresszelj rá. Egészségesen kell élni. De vannak dolgok, amik biztos nem egészségesek, viszont emlékezetessé teszik az életet. 

Másképp csinálna valamit, ha újrakezdhetné?

Biztos, de az egy másik élet, egy másik énem lenne. Lehet, hogy még földrajzilag is máshol élnék. Talán kétszeres Oscar-díjas rendező lennék Malibuban, de az is lehet, hogy már halott. Ezt sosem fogom megtudni. A mi lett volna, ha kérdéseket pont ezért nem szeretem. 

Mit szeretne a közeljövőben csinálni?

Az egyik tervem és vágyam, hogy minél több ideig benn maradjak a Dancing with the Stars-ban. Na és remélem, egy-két éven belül nekiállhatok egy nagyjátékfilmnek. 

További cikkek

BOTRÁNY

Edina és új szerelme – Titokban randiztak egy wellness hotelben

Szexi

Milliókat keresek a meztelenkedéssel, és édesanyám a legnagyobb rajongóm!

Ez is érdekelhet

mindmegette.hu

10 isteni szalagos farsangi fánk recept, ha nincs meg a nagyié!

origo.hu

Ezek a világ legfényűzőbb börtönei - galéria

origo.hu

Nem tűnik fenevadnak a GeForce GT 1010

vg.hu

Gigafelvásárlást hajt végre a Microsoft

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: 24 év után jutottak ki, pont nélkül zártak – lemondott a kapitány

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Hollandia az utolsó továbbjutó, a 15. helyen zártunk

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Nincs szégyenkeznivalónk, elégedettek lehetünk az elmúlt két és fél évvel – Gulyás István

origo.hu

Sávot váltott a BMW-s az M1-M7-esen, a vétlen autós a betonterelőkön csattant - videó