Az évszázados monarchikus hagyományoknak megfelelően, mégis a szokásos pompánál sokkal szerényebb külsőségek közepette tartotta meg kedden a brit kormány törvényalkotási programját ismertető beszédét II. Erzsébet királynő, megnyitva az új törvényhozási évadot a londoni parlamentben.
A 95 éves uralkodó, aki 1952 óta ül az Egyesült Királyság trónján, 67. alkalommal olvasta fel kormánya törvényalkotási és cselekvési programját a felső kamara, a Lordok Háza tróntermében. Uralkodásának kezdete óta csak kétszer, 1959-ben és 1963-ban maradt távol a ceremóniától, amikor két fiatalabb fiával, András, illetve Eduárd herceggel volt várandós.
Alig több mint egy hónapja – élete századik, házasságuk 74. évében – hunyt el az uralkodó férje, Fülöp edinburghi herceg, aki a korábbi évtizedekben mindig jelen volt felesége kíséretében a parlamenti évadnyitó ceremónián, és a Lordok Házában őt is külön trón várta. Az idén azonban már csak egy trón volt a felsőházi teremben. A királynőt legidősebb gyermeke, az idén 73 esztendős Károly trónörökös és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő kísérte a keddi ceremóniára, de ők két félreesőbb széken ültek, míg az uralkodó felolvasta a kormány által összeállított törvényalkotási programot.
A királynő beszéde alatt után azonban a britek aggodalmukat fejezték ki II. Erzsébet egészségi állapota miatt. Az uralkodó ugyanis többször is látványosan szipogott és kapkodta le a levegőt, és sokak szerint végig kissé erőtlennek hallatszott, miközben láthatóan próbált erőt sugározni. A jelenlegi, koronavírussal terhes időkben többen is azt gondolják, hogy II. Erzsébet talán kissé elhamarkodottan vállalta el a szereplést, hiszen ha meg van fázva, akkor az enyhébb tünetekkel is pihenésre lenne szüksége az ő korában.
Mások szerint azonban talán még mindig a gyász miatti általános apátia és levertség uralkodhat a királynőn, és a szipogása is inkább csak ennek, mintsem betegségnek köszönhető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.