Celeb

Szikora Róbert: Az ember által elkövetett dolgok hullanak vissza az emberiség fejére

Bors

Létrehozva: 2020.11.10.

Forrás: Nemzeti Sport

Arra kérte a szerkesztőségünket Szikora Róbert, hogy a ma vele megjelent interjúnkat pontosítsuk, mert történt egy félreértés a beszélgetés során, így véleménye szerint keletkezett egy teológiai pontatlanság. 

Sajnálom, hogy komoly félreértés történt. Isten nem bünteti az embert Jézus Krisztus után, az ember saját magát bünteti, illetve az ember által elkövetett dolgok és annak következményei büntetésként hullanak vissza az emberiség fejére - pontosítja a ma megjelenteket az énekes.

Szikora Róbert továbbra is úgy érzi, hogy a mostani nehéz időkben a korábbinál is fontosabb, hogy megtaláljuk az utunkat Istenhez. Szerinte most van rá a legnagyobb szükségünk. Az R-Go frontembere mindemellett nagyon fontosnak tartja azt is, hogy figyeljünk egymásra ezekben az időkben, hogy a maszk viselése és a folyamatos kézfertőtlenítés mellett a lelki egészségünkre is vigyázzunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755492_auto_resized.jpg
origo.hu

2,5 millió forint volt a tét a Szerencsekerékben, amikor megmagyarázhatatlan dolog történt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702166111
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755150_auto_resized.jpg
life.hu

Céges buli után tűnt el a fiatal nő: megrázó körülmények között találtak a holttestére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755132_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Egy tanár meghalt, egy diák kórházba került a kiskunhalasi szalagavatókon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756162_auto_resized.jpg
ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756041_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Óvodai transzügyi felvilágosítást finanszíroz a német családügyi minisztérium

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702166111
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755623_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 10.: A Halak együttérző, az Ikrek vásárol vasárnap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754531_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt jósolja Európa főboszorkánya az év hátralévő részére az egyes csillagjegyeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702166111
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756113_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tisztázta a helyzetet: ezért rohant ki vasárnap a stúdióból Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702166111
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/ZMDRgPA6lWi_QmV-0B2Owv0yxCm0GBImWj87wlAwu6M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxYWFiYTBmMzY3NjRiM2ZhYzZiMTkxYmM3YjAwYThj.jpg
Tervek

Erre költené a 20 milliós nyereményt a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/6wRbx9tnOBymnIccCg4SVtZXH4QsvytQxQ9LUYp3wAY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYWQyNTE5N2EzZjQzOTc4OWUzZmM4NTgzNDk2MDhl.jpg
Műsor

Újra képernyőn a Mutasd a hangod! - Király Viktor nagy titokról rántotta le a leplet