Celeb

Karanténban is dolgozik II. Erzsébet 

G. Sz.

Létrehozva: 2020.03.27.

Amióta kiderült, hogy Károly herceg is koronavírussal fertőzött, egész Nagy-Britannia azon aggódik, hogy II. Erzsébet királynő is veszélyben lehet. A 93 éves uralkodó azonban bezárkózva sem tétlenkedik.

II. Erzsébet szigorúan követi a vonatkozó egészségügyi előírásokat, a palota közlése szerint jó egészségnek örvend, és még önkéntes karanténja alatt is dolgozik. Egy friss fotón például azt látni, ahogy éppen telefonon folytatja le a szokásos heti egyeztető beszélgetését Boris Johnson miniszterelnökkel.

Az április 21-én 94. évét betöltő II. Erzsébet utoljára március 12-én reggel találkozott a fiával, aki orvosa szerint múlt hét végén észlelte ma­gán az első tüneteket, és a doktor számításai alapján a legkorábban március 13-án fertőződhetett meg.

A királynő és Fülöp herceg két legközelebbi munkatársa Paul Whybrew fő­lakáj és Angela Kelly személyi tanácsadó. Előbbi olyannyira bizalmi ember, hogy néha még tévét nézni is leül a házaspárral. – A királynő imádja Pault, aki árasztja magából a nyugalmat és a profizmust. Ő és Angela szinte mindig a közvetlen közelükben vannak, rajtuk kívül pedig csak a herceg inasa az, aki állandó kapcsolatban van velük. A palotában van még a házvezetőnőjük, a séfjük, két inas, és készenlétben áll a vezető sofőrjük is.

Fülöp megtervezte a temetését

A Daily Express szerint II. Erzsébet férje, Fülöp edinburghi herceg már mindent eltervezett temetése körül, és egy visszafogott, egyszerű gyászszertartást szeretne. A herceget a Szent Jakab-palotánál helyezik majd végső nyugalomra, a szertartáson pedig csak a családtagok, közeli barátok és a Nemzetközösség államfői vehetnek részt, a katonai tiszteletadásra pedig a Szent György-kápolnában kerül sor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714973417
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714973417
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián