Veszélyben Vastag Tamás színházi karrierje

színészet
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 11. 05:00
Paragrafusokkal kényszerítik iskolapadba azokat színészeket, akik diploma nélkül játszanak. Hiába a tehetség és a színpadon töltött évek, féltheti a munkáját, akinek nincs papírja.
Döbörhegyi Anna

Hamarosan hatályba lép az a törvény, amely sok színházi művész életét keserítheti meg: a nemzeti intézményekben dolgozók legalább hetven százalékának szakirányú felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie. 

Márpedig sok művész dolgozik a társulatokban diploma nélkül, köztük olyanok is, akik főszerepeket kapnak. A törvény hatására jó néhányan vállalták, hogy már befutott színészként, felnőtt fejjel iskolapadba ülnek, mert nem akarják kockára tenni karrierjüket. Megrohamozták a színművészeti és a Kaposvári Egyetemet, mert a törvényalkotó kizárólag e két intézmény diplomáját fogadja el. A paragrafus nem vonatkozik azokra a színészekre, akiknek a nyugdíjazásig tíz év vagy annál kevesebb idő van hátra, így idős művészek szerencsére nem kerülnek megalázó helyzetbe.

Előrelátók

Az Operettszínház sztárja, Peller Károly tizennyolc éves szakmai múlt után döntött a diplomázás mellett. 

– Annak idején óriási felháborodást váltott ki a szakmában ez a törvénytervezet már csak azért is, mert a Kossuth-díjas színészek között is akad, akinek nincs diplomája. Ilyen például Tordy Géza, Pogány Judit vagy Csákányi Eszter. Mi voltunk az első olyan osztály a színművészetin, amelyet kifejezetten már szerződött színészeknek indítottak. Többek között Szendi Szilvivel, Auksz Évával és Szalontai Tündével végeztem tavaly – mondta el a Borsnak a színész, aki úgy belelendült a tanulásba, hogy beíratkozott mesterképzésre is.

– A színházak nagy részénél megvan a hetvenszázalékos arány, szerintem ha nem szerzek diplomát, akkor sem lett volna belőle probléma. Ez a törvény egyébként azokra vonatkozik, akik alkalmazottként dolgoznak színházban – tette hozzá a színész. 

Az X-Faktorban felfedezett Gubik Petra jelenleg tizenkét darabban játszik. Ő sem kockáztat. 

– Már egy évet elvégeztem a színművészeti képzésén drámainstruktor szakon. Muszáj előrelátónak lenni. Szabadúszó vagyok, tíz éve játszom színpadon, de nem szeretnék azért elesni lehetőségektől, mert nem elég a bölcsészdiplomám – nyilatkozta lapunknak Petra.

Nem a diplomán múlik a tehetség

A Vastag fivéreknek sincs színészdiplomájuk. Csaba nem aggódik, Tamás abban reménykedik, hogy szerencséje lesz vagy elnézőek lesznek vele. 

– Beleesem a harminc százalékba, akinek nincs végzettsége. Kőszínházakban játszom, tudom, hogy ezt komolyan veszik. Ha mondjuk tízszereplős egy darab, adja a jóisten, hogy benne legyek a háromban! Egyébként tavaly ősszel jelentkeztem, de lecsúsztam a képzésről, mert nem adtam be időben a jelentkezésemet. Szeretném majd elvégezni én is, mert jó, ha tanul az ember. Biztos van olyan elméleti és gyakorlati tananyag, amellyel nem találkozunk életünk során, de jól jön – mondta el Tamás. 

Gór Nagy Mária harmincöt éve vezeti színitanodáját, szerinte diploma nélkül is lehet valaki a legjobb.

– A diplomásképzésre évente csak tizenkét ember tud bejutni. Ennél sokkal több tehetség van az országban. Azoknak ne legyen esélyük? – tette fel a költői kérdést. – Szerencsére a színészek nemigen szeretik az alkalmazotti státuszt, a törvény pedig csak az alkalmazottakra vonatkozik. Miller Zoli, Fésűs Nelly, Mahó Andrea, Janza Kata, Muri Enikő, mind nálam tanult, főszerepeket játszanak itt-ott, de ők sem ragaszkodnak ahhoz, hogy társulati tagok legyenek. Nem is tartom egészségesnek, hogy valakinek mindig ugyanazok legyenek a partnerei. Ha valaki tehetséges, elmegy egy válogatásra, és ha ő a legjobb, úgyis őt választják, nem kell ahhoz alkalmazottnak lennie.

Óriások papír nélkül

A magyar színjátszás történetének számos kiemelkedő alakja dolgozott oklevél nélkül. Csak néhányan közülük: 

Nem végzett a színművészetin Tordy Géza, mégis a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, rendező. Pogány Judit  közgazdasági technikumot végzett, a főiskoláról eltanácsolták, ma a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Ma­gyar Köztársaság érdemes művésze. Sherer Péter Jászai Mari-díjas színész a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet végezte el, Jordán Tamás színész, rendező, színigazgató, pedig hajdan földmérőként szerzett diplomát a Műszaki Egyetemen, ma pedig Kossuth- és Jászai Mari-díjas.

Bajor Imre megkapta a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend kis és tisztikeresztjét és a Karinthy-gyűrűt, pedig nem iskolában tanulta a színészmesterséget. Latinovits Zoltán építészmérnökként végzett, ma színészkirályként emlegeti a közönség és a szakma.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.