A negyvenhárom éves sztár a színjátszás fáradalmait előszeretettel piheni ki a pókerasztal mellett, ahol ha kell, faarccal vezeti félre kártyapartnereit. Olyan profin keveri a lapokat, hogy több pénzdíjas versenyt is megnyert már. Mivel azonban a filmjeiért kapott gázsikkal már bebiztosította a jövőjét, előszeretettel jótékonykodja el a nyereményét.
– A póker az idegek játéka. Nekem pedig azok kötélből vannak. Szívesen játszom, élvezem, ha senki nem tudja, mi jár a fejemben – vallotta be Robin, akinek a szürke hétköznapokon sem könnyű a gondolatait kifürkészni. Nem szívesen beszél a magánéletéről, állítólag azért, mert amíg a munkájában sikeres, szívügyekben kevésbé.
Tunney ugyan nem tört be az A kategóriás sztárok közé, de több tucat filmszerep van a háta mögött. Emlékezeteset alakított a Jég és Föld között című akciófilmben, majd feltűnt több alkotásban is, míg végül a Mentalista című tévéfilmsorozat meghozta számára a népszerűséget. Magánélete azonban nem alakult ilyen rózsásan. 1997-ben férjhez ment a producer-rendező Bob Gosse-hoz, de 2002-ben különköltöztek.
Ha igazak a pletykák, akkor a rengeteg munka és sikertelen családalapítási kísérleteik együttesen okozták a kapcsolatuk kudarcát. Robin, akit az ezredfordulón a világ száz legszexibb nője közé választottak, a kollégái szerint magába roskadt, fájdalmát viszont nem mutatta ki.
– Mindig mindenkit az érdekel, szerelmes vagyok-e, ha igen, akkor mikor költözünk össze, ha összeköltöztünk, akkor az, mikor lesz gyerekünk. Negyvenhárom éves vagyok, tisztában vagyok a biológiai órámmal, de megköszönném, ha nem stresszelnének ezzel. Ha változás áll be az életemben, majd szólok – fakadt ki egy interjúban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.