Lévai Adri mellei előtt hever az egész világ

Lévai Adrienn
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 11. 04:30
Elsőként érte el a magyar hírességek közül a 3 milliónyi Facebook-követőt Lévai Adrienn. Az egykori playmate-nek anyagilag is megéri, hogy ennyien imádják. A legtöbb lájkot a cicis szelfijei hozzák.
H. Á.

Alig három hónap alatt egymilliónál is több új követője lett Lévai Adriennek. Pedig decemberben még „csak” kétmillió követővel rendelkezett.

– Naponta 15–20 ezren csatlakoznak, már lassan én sem értem a dolgot – reagált megkeresésünkre Adrienn, aki korábban azzal magyarázta a sikerét, hogy külföldi munkái miatt a világ minden részéből követik. A legtöbben az USA-ból, Indiából és Mexikóból. Az utóbbi nem is meglepő, hiszen az ottani Playboyban többször szerepelt a címlapon.

Saját bevallása szerint Facebook-függő, és egész nap az oldalát szerkeszti, de már egy külföldi szerkesztője is van, aki a fizetett posztjait kezeli. Ugyanis sokan fizetnek is azért, hogy reklámjuk felkerüljön az oldalára.

Gombos Zsolt, az Online Média Akadémia alapítója szerint a lájkolók egy értékközösséget alkotnak, ami anyagilag is mérhető. Szerinte még tudatosabb tervezéssel a mostaninál is többet kereshet ezzel Adri. A legtöbb like-ot a mellkitevős szelfijeire kapja.

– Erre is van magyarázat – folytatja Adri. – Ha mást teszek ki, senkit nem érdekel. Volt, amikor igényes, profi, magazinos fotókat tettem fel, azokra alig jön reakció. Egy tükrös, amatőr szelfire akár öt­venezer, vagy még több lájk, több száz megosztás és több ezer komment jön. Gyakran vádolnak azzal, hogy fizetett lájkolóim vannak. Ez nem igaz: követőt elméletileg lehet vásárolni, de aktivitást nem! 

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.