Kasza Tibit a Facebook tartja el

Kasza Tibor
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 05. 11:15
Az énekes szerint a közösségi médián keresztül lehet a legtöbb embert elérni. Napi 6-8 órát tölt telefonnal a kezében.
GYLF

Vicces képeit akár kétmillióan is látják, élő bejelentkezéseivel százezer embert is elér. Több mint félmilliós táborának köszönhetően Kasza Tibi nemrég beseperte a Magyarország legnépszerűbb közösségi médiás celebje címet. Jó ideje ugyanakkor az is tisztán látszik, az énekesből egyszemélyes showmanné lett Tibi ma már bevételeket is produkál a Facebook-lapjából, hiszen számos nagy cég hirdetése bukkan fel az oldalán, videóiban.

– Két évvel ezelőtt tudatosan kezdtem el építeni az oldalt, úgy gondoltam, ez az egyik leghatékonyabb reklámfelület ma, amely tömegeket vonz és mozgat – mondta Kasza a Borsnak.

– Soha nem költöttem egy forintot sem hirdetésre, és ma ott tartok, hogy a legnagyobb cégek ver­sengenek azért, hogy nálam hir­dessenek. Ki merem jelenteni, ma már főállásban Face­boo­ko­­­zom. Napi hat-nyolc órát töltök telefonnal a kezemben, és tizenöt bejegyzésem van. Mérhetetlen szabadság ez nekem – magyarázta.

Tibi nem titkolja, ez a „munka” új távlatokat nyitott az életében, és bár esze ágában sincs felhagyni a zenéléssel, műsorvezetéssel, nem tartja kizártnak, hogy a jövőben akár csak a közösségi portálból is meg tudjon élni.

– Ma már mini főzőműsorokat, vicces képeket, sőt élő bejelentkezéseket is rendszeresen alkalmazok az oldalon. Utóbbiban én voltam az első itthon. Úgy érzem, megtaláltam azt az egyensúlyt is, hogy a reklámok ne legyenek túlzóak, bántóak, tolakodóak. Egy dolog biztos még, a magánéletem intim dolgait sosem közvetítenénk élőben. Igaz, a szerelmemet, Manót rendszeresen követelik az oldalam követői, ha nem látják mellettem. Az a célom, hogy jövő ilyenkorra már egymillió követőm legyen – tette hozzá Kasza Tibi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.