Mintha megállt volna az idő Bajor Imréék fülei házában, Ildikó semmit nem mozdít el a helyéről, amióta szerelme elment. Elvesztését még mindig nem dolgozta fel, rossz lelkiállapotban van.
Pislákoló gyertyák fénye világítja be esténként Bajor Imre fülei házának nappaliját, és bár néha-néha szól a rádió, szinte harapni lehet a csendet a szobákban. Minden ugyanúgy áll, ahogy augusztus első napjaiban hagyták. Az ingek a fogason, a díszpárna a kanapén, a cipők katonás sorban, az öltönyök a szekrényben, mintha a mozdulatlanságukkal üzennének: várják vissza gazdájukat. Imre azonban nem jöhet, és ez Bajor Ildikót nagyon megviseli. Az özvegy a barátok elmesélése szerint rendkívül rossz lelkiállapotban van, alig mozdul ki a házból, ha nagy ritkán valakivel beszél, akkor is csak telefonon.
– Nem szívesen mondom, de nincs jól – avatja be a Bors munkatársát az egyik közeli barát. – A mindennapjait szomorúság lengi be, sehogy sem találja a helyét a világban Imre nélkül. Keveset jár el otthonról, és keveset eszik.
A barát elmondása szerint anyagilag sincs irigylésre méltó helyzetben az özvegy.
– Hamarosan muszáj lesz elgondolkodnia a jövőjéről. Bevételre van szüksége, találnia kell egy olyan tevékenységet, amiből képes finanszírozni a mindennapjait.
A Bors információi szerint egyébként Bajor Imre legközelebbi barátai nem engedték el Ildikó kezét, amiben csak tudják, segítik. Lapunk úgy tudja, hogy például a most megjelent, kibővített „Bajorimi, a Kicsihuszár” című emlékkönyv – melyet Ruttka Ildikó, Bajor személyes barátja írt – bevételéből is részesedést kap Ildikó, anélkül persze, hogy ő ezt kérte volna, erről azonban nem szeretett volna nyilatkozni Imre egyetlen barátja sem.
