Gundel Takács Gábor nem csupán napjaink legtöbbet foglalkoztatott televíziós műsorvezetője, de egyben a legnépszerűbb is. Amihez fog, azt sikerre viszi, legyen szó sportközvetítésről vagy éppen vetélkedőről. Milyen kisfiú volt, mikor lett Gundel, milyenek a féltett pillanatai? – többek között ezekről faggattuk.
Végre labdára indult az útja…
(Nagyot nevet) Hát, ezt meg honnan tudod!?
Egy barátod mesélte, hogy ezzel a mondattal indítottad életed első élő közvetítését.
Van mentségem! Valamiért öt perccel korábban kapcsoltak ki a helyszínre, ott pedig öt perccel később kezdődött a meccs. Tíz percet kellett beszélnem a semmiről, és amikor elindult a meccs, annyira megörültem, hogy azonnal összeakadt a nyelvem.
Volt ennél kínosabb pillanat a pályád során?
Olaszország, mínusz húsz fok, ötven kilométeres sífutás, háromórás közvetítés. Az olasz kollégák szorgalmasan hozták a forró teát, én ittam, ittam, mert különben odafagytam volna, ám egyszer csak a sok folyadék távozni akart. Egy ideig bírtam, tűrtem, de eljött a pillanat, amikor haza kellett szólnom, hogy fiúk, nekem most muszáj három percre eldobnom a mikrofont.
A Maradj talpon! jogtulajdonosa beleszólt abba, hogy te legyél a műsorvezető?
Utólag tudtam meg, nem akarták, hogy én legyek. Náluk, Izraelben egy dús hajú címlapfickó vitte sikerre, és hasonló figurát kerestek itt is. Aztán eljöttek az első két felvételre, egy szót sem értettek, de azt mondták, ez rendben lesz. Azért azt lássuk be, én nem a szépségemnek köszönhetem a sikereimet.
Hanem…?
…Most dicsérjem magam?
Csak legyél őszinte! Mi a titkod… szerinted?
Talán egyfajta stílus- és ritmusérzék. Aztán a morál… amit én gondolok a világról, és amihez próbálok ragaszkodni a kamerák előtt is. És talán az őszinteség.
Hiszen amilyennek a képernyőn látsz, olyan az egyéniségem az életben is. Voltak híres kollégák, akik megbuktak a vetélkedőkben, mert nem szerették az embereket, és nem szerettek játszani. Én imádok játszani, és ha bemegyek egy boltba, azonnal csevegni kezdek az emberekkel. Érdekelnek. Hajt a kíváncsiság, enélkül egy újságíró halott.
Milyen volt a tízéves Takács Gábor? Merthogy a Gundel nevet ekkor még nem viselted.
Sűrű fekete hajú kisfiú voltam, ezt mindenképpen írd bele a cikkbe (gundeles mosoly)! Életvidám, dumálós kölyök voltam, zenei általános iskolába jártam, zongorázni tanultam a VII. kerület közepén, aminek megvolt a maga sajátos varázsa.
Közel laktatok a Városligethez. Milyen érzés neked bemenni a Gundel étterembe?
Túlzás nélkül mondom, megrázó. Találkozás a saját gyökereimmel. A dédapám hozta létre ezt az éttermet, édesanyám itt volt kisgyerek, mindez egyfajta felelősséget is ró rám, hiszen ugyanezt a nevet viselem. Nemrégiben először vittem el ide a gyerekeimet, a legkisebb különterembe mentünk, ez gyakorlatilag egy nagyobbacska szoba, tele régi fotókkal, magyaráztam nekik, ez az ükapátok, ez a nagyi… Néztem az arcukat, hát, nem akármilyen pillanatok voltak!
A munkádon kívül mik a legértékesebb pillanataid?
Ilyen például az, amikor az érdi kis kertes házunk teraszán ülünk egy pohár finom borral a kezünkben és beszélgetünk. Ilyen, amikor a Tisza-tavon kenutúrázom a családommal. Ilyen volt, amikor egy lakóautóval Palermóig meg vissza utaztunk a feleségemmel és a gyerekekkel.
Ilyen, amikor kint lehetek egy hatvanezres stadionban egy fantasztikus eseményen, legyen az meccs vagy akár az olimpiai megnyitó… És ilyen az, amikor a Maradj talpon! díszleteiben felvesszük a műsorokat. Komédia, tragédia, játék… ez maga az összesűrített élet.
Állítólag mindenki annyit élt, amennyi élménye van.
No, ez rám ezer százalékig illik. Szerencsés pali vagyok, akinek rengeteg emlék, élmény jutott. És legalább ilyen fontos, hogy hatalmas nyitottsággal tekintek a jövőbe. Nincs bakancslistám, de remélem, sok új ország, új barátság, új élmény vár még rám. És az önismeretemmel kapcsolatban is van még hová fejlődnöm. A mondással ellentétben én azt vallom, aki kíváncsi, az örökké él.
A világ számos helyén járhattál. Melyik a legkedvesebb azok közül, ahol nem csak a stadionig jutottál?
Talán meglepő, de Burma. A legkülönlegesebb hely, amit valaha is láttam. Nagyon nehezen elmesélhető világ, csúnya diktatúrával, szegény, de mégis mosolygós emberekkel. Se nem Kína, se nem India, se nem Thaiföld; valahol mindhárom, és mégis egészen más.
