Sztómával élő nő boldogan sétál ősszel

Sztómával élsz? Így javíthatod az életminőséged

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 02. 08:45
Több ezer ember mindennapjának része, mégis keveset beszélünk róla, pedig sokszor életet ment. A sztómával élők világnapjának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a sztómához vezető betegségek megelőzésére, valamint arra, hogyan lehet javítani a sztómazsákkal élő betegek mindennapi életminőségét.

A sztómaműtétek száma megmutatja, mennyire súlyos terhet jelentenek a daganatos és bélrendszeri betegségek, amelyek az érintettek mindennapjait, önbizalmát és társas kapcsolatait is alapjaiban átformálják. Október 3-a a sztómával élők világnapja, amely kezdeményezés célja, hogy megmutassa, hogy a megelőzés, a korszerű sztómaterápiás eszközök és a megfelelő rehabilitáció együtt rengeteget számítanak abban, hogy valaki ne csak túléljen, hanem teljes életet élhessen a műtét után is. Cikkünkben végigvesszük a legfontosabb tudnivalókat, hogyan lehet sztómával teljes életet élni – közérthetően és mellébeszélés nélkül.

Fiatal nő sztómazsákkal a tükörben
A sztómaműtétet követően fokozatosan vissza lehet térni a megszokott élethez.
Fotó: Sheeyla /  Shutterstock 

Mi az a sztóma és miért van rá szükség?

A sztóma egy, a hasfalon kialakított mesterséges nyílás, amelyen keresztül a széklet távozhat, ha a bélcsatornát valamilyen okból kifolyólag el kell távolítani vagy le kell zárni. A salakanyag speciális sztómazsákba kerül, amelyet diszkréten, a ruházat alatt lehet viselni. Elsőre nehéz elképzelni, hogy valaki így él, pedig több ezer magyar ember érintett. A sztóma lehet ideiglenes vagy végleges, attól függően, milyen betegség vagy sérülés miatt van rá szükség.

A sztóma kialakításának leggyakoribb okai:

  • vastagbélrák;
  • végbélrák;
  • gyulladásos bélbetegségek (például Crohn-betegség, colitis ulcerosa);
  • diverticulitis, bélelzáródás;
  • súlyos hasi sérülések;
  • hólyag- vagy prosztatarák.

Ez tehát nem ritka vagy szégyellni való állapot, hanem egy sok esetben szükséges orvosi megoldás.

Így zajlik a sztómaműtét

A beavatkozást altatásban végzik, ha lehet, laparoszkópos technikával, ami kíméletesebb a szervezetnek. A műtét során az orvos a bélvezeték egy részét a hasfal felszínére vezeti ki.

Több típusú műtét létezik:

Kolosztóma (vastagbél-kivezetés): a vastagbél egy szakaszát a hasfalra vezetik ki, így alakul ki a sztóma. Ez történhet a vakbélnél, a haránt vastagbélnél vagy a szigmabélnél is, attól függően, hogy hol szükséges a kivezetés.

Ileosztóma (vékonybél-kivezetés): ebben az esetben a vékonybél egy darabját hozzák ki a hasfal felszínére, leggyakrabban a has jobb oldalán.

Urosztóma: a vizelet elvezetésére szolgál. Vagy közvetlenül a húgyvezetékeket nyitják a bőrfelszínre, vagy egy elkülönített bélszakaszt vezetnek ki a hasfalra, amelyhez a húgyvezetéket a húgyhólyagtól elválasztva csatlakoztatják.

Nephrosztóma: ilyenkor a vesemedencébe helyeznek egy katétert vagy drént, amelyen keresztül a vizelet ürülhet. A vizeletet speciális gyűjtőzsák fogja fel, nem pedig sztómazsák.

Cystosztóma: a vizelet nem a húgycsövön keresztül távozik, hanem a húgyhólyagban létrehozott nyíláson, illetve a bőrön átvezetett katéteren keresztül. A katéterhez szintén vizeletgyűjtő zsák csatlakozik.

Hogy pontosan milyen műtétet milyen helyen végeznek, az attól függ, milyen betegség miatt volt szükség a beavatkozásra.

Mire kell figyelni műtét után?

A műtétet követő napokban a beteg fokozatosan térhet vissza a megszokott táplálkozáshoz, hogy a bélnek legyen ideje regenerálódni. Ebben sztómaterápiás nővérek segítenek, akik megtanítják a zsák kezelését, a bőrápolást, valamint minden apró praktikát. A rendszeres ápolás nagyon fontos. Ha a bőr irritált, fájdalmas sebek is kialakulhatnak rajta, ezért a megfelelő eszközhasználat, a higiénia és a bőrápolás nélkülözhetetlen.

Lehetséges szövődmények

Mint minden operáció után, egy sztómaműtétet követően is jelentkezhetnek nehézségek. Vérzés, fertőzés, bőrirritáció, valamint speciális szövődmények is előfordulhatnak, például sérv kialakulása a sztóma körül, vagy bélelőesés. Ez ijesztően hangozhat, de a rendszeres kontrollvizsgálat és a gondos önellátás sokat segít a megelőzésben. Ezenkívül vannak sztómaterápiás központok, klubok, ahol tapasztalatot lehet cserélni más betegekkel.

Élet sztómával

A modern eszközöknek köszönhetően ma már sok sztómás ember ugyanolyan aktív életet élhet, mint a műtét előtt. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a testkép változása, a lelki megterhelés komoly kihívást jelenthet. Az első hetekben sokan szégyenérzettel, bizonytalansággal küzdenek. Egy pszichológus vagy a sorstársak támogatása óriási erőt adhat.

A mindennapok megkönnyíthetők a következő étrendbeli szabályok betartásával:

  • kerülni kell a túl zsíros, fűszeres ételeket;
  • egyszerre csak kisebb adag zöldség és gyümölcs fogyasztása ajánlott;
  • fontos a bőséges folyadékbevitel.
    A sport sem tilos, sőt! Séta, kerékpározás, úszás, pilates vagy jóga bátran végezhető, persze fokozatosan, odafigyelve. A sztóma újfajta szokásrendszert kíván, azonban a legtöbb ember néhány hónap alatt visszatérhet a normál életéhez.

Nézd meg, ahogy egy gyönyörű lány sztómazsákot cserél:

Ezek is érdekelhetnek:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.