Nem ritka a halláskárosodás koronavírus után

Nem ritka a halláskárosodás koronavírus után

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 26. 10:06
Mint arról már hallhattunk, a koronavírus után számos kellemetlen tünet fennmaradhat. Kutatók szerint a halláskárosodás és fülzúgás, fülcsengés sem ritka a fertőzés következtében.

Fülcsengés és egyéb problémák követhetik a fertőzést

Mint arról már hallhattunk, a koronavírus után számos kellemetlen tünet fennmaradhat. Kutatók szerint a halláskárosodás és fülzúgás, fülcsengés sem ritka a fertőzés következtében.

Nagyon úgy tűnik, nem múlik el nyomtalanul a koronavírus. A betegségen átesettek közül nem kevesen hetekkel, hónapokkal később is szenvednek különféle panaszoktól, melyek a vírushoz köthetők.

Kutatók szerint a Covid-19-ből kigyógyult páciensek egy része halláskárosodást tapasztal, mely lehet a fertőzés következménye, de a kapott kezelésé is. A témáról Colleen Le Prell hallássérülés-szakember, a Dallasi Texasi Egyetem Beszéd, Nyelv és Hallás Tanszékének elnöke számolt be az Amerikai Akusztikai Társaság éves ülésén.

Elmondta: a fertőzött betegek 8 százalékánál alakul ki halláskárosodás valamikor a betegség folyamán, még akkor is, ha – a becslések szerint - a vírusnak nincsenek más tünetei.

Fotó: 123rf.com

A súlyos koronavíruson átesettek 15 százaléka nem halláskárosodás, sokkal inkább fülzúgás, fülcsengés miatt panaszkodik. Ez az állapot tartós csengéssel vagy egyéb zajokkal jár a fülben. A kigyógyult betegek 7 százaléka kábultságot vagy szédüléses tüneteket tapasztal.

Ezen állapotokat a szakemberek mind összefüggésbe hozták egyéb mentális egészségügyi rendellenességekkel, így a szorongással és a depresszióval, de egyensúly-problémákkal és járási nehézségekkel is. A betegek helyzete csak rosszabb lett a koronavírus után.

A fülcsengés, fülzúgás zavar fokozódása összefügg a járványból fakadó magánnyal, alvászavarokkal, szorongással, depresszióval, ingerlékenységgel és anyagi gondokkal" – mondta Le Prell. – "Vagyis, azok a páciensek, akik az általános stressz növekedését élték meg, fülzúgásról számoltak be, ami zavaróbb lett, mint a járvány előtt volt.”

Mint ismert, a koronavírusban megbetegedett emberek általában beszámolnak egyéb érzékszervi tünetekről is: ilyen az íz- és szaglásvesztés.

A gyulladás is lehet a halláskárosodás oka

Bár ennek okai még mindig nem világosak, annyit tudni lehet a vírusról, hogy gyulladást okoz az agyban és más szervekben – ez pedig megzavarhatja az érzékszervi folyamatokat.

"A gyulladás károsíthatja a perifériás, hallási és vesztibuláris utakat a központi idegrendszerben, csakúgy, mint a szag- és ízutakat és egyéb idegrendszereket" – jegyezte meg Le Prell.

Fotó: 123rf.com

Emellett, a Covid-19 néhány korai kísérleti kezelése, így például a klorokin és a hidroxi-klórokin alkalmazása - amelyek egyikét sem javasolja egyébként az amerikai Országos Egészségügyi Intézet -, hallással kapcsolatos mellékhatásokat okozhat, különösen veseproblémákkal küzdő betegeknél.

"Ezen mellékhatások ugyanakkor a legtöbb esetben a kezelést követően megszűnnek. Azok a fülzúgásos esetek, amelyek a jelenleg rendelkezésre álló oltásokkal társuknak, extrém mértékben ritkák" – mondta el Le Prell.

Hozzátette: ha a vesék nem működnek megfelelően, előfordulhat, hogy az orvosság nem metabolizálódik és tűnik el olyan gyorsan a szervezetből. Ez növelheti a gyógyszer fiziológiai koncentrációját és a mellékhatások kockázatát.

Időskorban gyakran előfordul csökkent vesefunkció. Ez fokozza annak lehetőségét, hogy a koronavírus kísérleti terápiájában részesülő betegnél fennálljon az ototoxicitás, vagyis az idegi halláscsökkenések veszélye” – mondta a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.