Szárnyasok keveredése okozta a H7N9-es vírust

influenza
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 09. 12:34
Az akadémia szaklaboratóriuma szerint az embereken korábban nem kimutatott vírus genetikai mutáció révén jött létre, amelyet a Dél-Koreából a Jangce-folyó környékére vándorló madarak, valamint a helyi kacsák és csirkék érintkezése alakított ki.

Dél-koreai vándormadarak és kínai szárnyasok keveredésének a következménye lehet a madárinfluenza H7N9-es típusának a kialakulása, amely Kínában eddig hét halálos áldozatot követelt - vélik a Kínai Tudományos Akadémia kutatói.

Az akadémia szaklaboratóriuma szerint az embereken korábban nem kimutatott vírus genetikai mutáció révén jött létre, amelyet a Dél-Koreából a Jangce-folyó környékére vándorló madarak, valamint a helyi kacsák és csirkék érintkezése alakított ki.

A szervezet a kínai Cajhszin gazdasági és pénzügyi magazin által idézett jelentése szerint a H7N9-es típusú madárinfluenza nyolc génjéből egy - az N9-es - megegyezik a korábban Dél-Koreából származó vadmadarakban találttal, míg az H7-es gént a kelet-kínai Csöcsiang tartomány kacsaállományában mutatták ki. A többi hat gén egy másik típusú madárinfluenzából, a H9N2-es törzsből származik, ezeket Sanghaj, Csöcsiang és Csiangszu tartományok csirkéiben fedezték fel. Az elmúlt hetekben az akadémia által felsorolt mindegyik helyen tapasztaltak H7N9-es fertőzést.

A tanulmány kiemeli: nincs arra utaló bizonyíték, hogy a szárnyasok mellett a sertések is a fertőzés forrásai lennének, a H7N9 ennek ellenére veszélyesnek minősíthető, az ugyanis a madarakról közvetlenül terjed át az emberekre.
A madárinfluenza H7N9-es törzse kedd reggelig 24 embert betegített meg Kínában, közülük heten hunytak el a fertőzés következtében. A legtöbb megbetegedést, szám szerint 11-et a kelet-kínai Sanghaj városából jelentették, ahol öt ember halálát okozta a vírus, az ellene való harc pedig eddig összesen százezer élő szárnyas levágását követelte meg.

natha%252835%25291

A nemzeti egészségügyi és családtervezési bizottság hétfőn megerősítette: mindezidáig nem találtak arra utaló jelet, hogy a H7N9-es madárinfluenza emberről emberre terjedne. A hatóságok több csatornán át folytatják az információgyűjtést, a bizottság a mezőgazdasági hatóságokkal együtt figyeli a betegség állatok közötti terjedését, de az emberi megbetegedések forrását is kutatják, az esetleges mutációkat is vizsgálják.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) képviselője, Michael O'Leary elismerően szólt a kínai hatóságok erőfeszítéseiről, a két fél között az információcserét és együttműködést kiválónak minősítették, és különösen nagyra értékelték, hogy a kínai vezetés gyors és pontos információt ad a valós helyzetről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.